Ugrás a tartalomra

A Pécsi Önkormányzat gyakornoki pályázata hallgatóknak

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése (Pécs, Széchenyi tér 1.) pályázatot hirdet a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 37/2019. (Xl. 15.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: SZMSZ) 61. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a közgyűlés állandó bizottságai munkáját segítő gyakornoki feladatok ellátására.


A pályázat meghirdetésének célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem hallgatói megismerkedhessenek az önkormányzati munka főbb területeivel és az egyetemi oktatás során szerzett elméleti ismereteiket, tudományos diákköri tevékenységüket a gyakorlat során kamatoztassák, és elméleti ismereteikkel segítsék a bizottságok munkáját. A Közgyűlés állandó bizottságainak tevékenységi körét az 1. számú melléklet tartalmazza, míg a személyes adatok kezelésével összefüggő adatkezelési tájékoztatót a 2. számú melléklet.
Pályázatot nyújthat be az a Pécsi Tudományegyetem nappali tagozatán legalább négy félévet sikeresen befejezett hallgató, aki kedvet érez az önkormányzati munka megismeréséhez, esetleg tanulmányai befejeztével ezen a területen kíván elhelyezkedni, és megfelel jelen pályázati felhívásban foglalt feltételeknek.

 

A pályázatokat írásban, két eredeti példányban 2022. május 31-ig kell benyújtani,
dr. Kunszt Mártának, a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökének- 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. - címezve.

Részletes pályázati kiírás: (pdf)

Pályázat határidő: