A Pécsi Iskola – hagyomány és avantgárd egymást alakító ereje
A Pécsi Iskola progresszív, formabontó, kísérletező kortárs művészeti közeg, amelynek gyökerei – avantgárd jellege ellenére – mélyen a tradícióba nyúlnak vissza. Az iskola művészeti spektruma elsősorban a festészetet, a szobrászatot, a tárgyalkotást ugyanakkor az építészetet foglalja magában; de erős zenei és előadó művészeti kapcsolatokat is ápol. E területek kölcsönösen hatnak egymásra, és folyamatos dialógusban formálják közös nyelvüket.
A festészetben a színek ereje és az absztrakció dominál, a szobrászatban a figuralitás kortárs újraértelmezése jelenik meg, míg a tárgyalkotásban a hagyományos médiumok aktuális, innovatív használata válik hangsúlyossá. Mindez egy sajátos „pécsinek” nevezhető művészeti nyelvben mutatkozik meg, amely hatvan éves múltra tekint vissza. Ez a nyelv nem stilárisan homogén, mégis érzékelhető belső kohézióval rendelkezik: a dinamikus, társadalmilag érzékeny praxisok, amelyek a nemzetközi kortárs művészetre reflektálnak, kapcsolódnak a helyi közeghez.
Egyetem
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara a Pécsi Iskolával organikusan alakult meg. Az egyetemen az irányzat szellemiségben képzett diákok tanítanak. Az oktatás a közép-európai stúdiumra jellemzően a a technikai ismeretek elsajátítását és készségfejlesztést ötvözi az ultra-kortárs művészet szellemiségének komplexitásával. Így alakulhatott ki egy olyan művészeti nyelv, amely érzékeny a lokális közönségre, ugyanakkor otthonosan mozog a nemzetközi kánonban is.
Város
Pécset kivételes kulturális közege miatt gyakran a „magyar Heidelbergként” emlegetik. A város zenei és vizuális művészeti élete a régióban kiemelkedő. A 2. században a rómaiak által alapított város gazdag építészeti hagyatéka klasszikus és progresszív táncművészeti, színházi és irodalmi színtereivel a vizuális művészeti élettel az 1960-as évektől kezdve unikális szimbiózist alkot. A város a világhírű Zsolnay kerámia gyár székhelye. A Művészeti Kar is jelenleg a Zsolnay negyedben, a gyár szomszédságában működik.
Szabad művészeti szcéna
A történelem egyik érdekes játéka, hogy Pécs már a szocializmus alatt az európai avantgárd művészeti színtere volt. A „tűrt” kategóriába sorolt konceptuális, minimalista, absztrakt művészeti gyakorlatok korban és stílusban is rezonáltak a nemzetközi tendenciákkal, de mindez egy lokális kontextusban jelent meg. A pécsi születésű Victor Vasarely, Martyn Ferenc, és az általa Párizsból áthozott Abstraction-Création mozgalok óriási hatást gyakoroltak a színtérre.
Később, a festészetben Keserü Ilona színekhez, és Lantos Ferenc geometriához való kapcsolata határozta meg a művészeti közeget. Az anyag vált hangsúlyossá a Bencsik István által diktált szobrászati ars poétikában, kerámiában pedig a Zsolnay-hagyaték kúszott be az Iskola szellemiségébe. Mindez egy új látásmódba bontakozott ki, ahol az iparművészet kategóriába sok tárgyak beemelése a művészetbe egyáltalán nem volt elutasított.
Az egyetemen végzett művészek, akikből mára tanárok lettek, a nemzetközi kortárs művészeti színtér kiemelkedő alkotói. A művészeti hang, amit képiselnek lokális, tehát Pécshez, a városhoz, többezer év történelméhez, a természethez, hegyekhez, a mediterrán tájhoz köthető. Emellett érzékeny azokra a kihívásokra, amik most Európát és a világot érik. Ez az összehang kiemelkedő professzinonalizmussal válik láthatóvá, amely egyszerre kapcsolódik a tradícióhoz, de ugyanakkor megkérdőjelezhetetlenül kortárs.