Ugrás a tartalomra

Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatok 2023/2024

Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját.

A program 2023. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorvárományosok, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatást és az innovációt.

 

Az ÚNKP keretében idén hat pályázati kiírás jelent meg:

•  Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

•  Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

•  Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

• „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj

•  Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj

•  „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj

 

A pályázathoz kapcsolódó összes információ és dokumentáció elérhető az alábbi linken: 

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok

 

A Pécsi Tudományegyetem a pályázatokat kizárólag elektronikus úton, az internetes pályázatkezelő rendszerén keresztül fogadja 2023. május 22-től, melyet az alábbi linket lehet elérni:     

 https://unkp.pte.hu  

 

A pályázatok elektronikus felületen való benyújtásának határideje: 

  • ÚNKP-23-1 kategóriában (alapképzés): 2023.06.15.
  • ÚNKP-23-2 kategóriában (mester, osztatlan képzés): 2023.06.15.
  • ÚNKP-23-3 kategóriában (doktori hallgató): 2023.06.15.
  • ÚNKP-23-4 kategóriában ("Tudománnyal fel!" doktorvárományos és posztdoktor): 2023.06.15.
  • ÚNKP-23-5 kategóriában (Bolyai+ fiatal oktató, kutató): 2023.06.30.
  • ÚNKP-23-6 kategóriában ("Tehetséggel fel!" felsőoktatást megkezdő): 2023.07.03.

 

NEM kell beküldeni papír alapú dokumentációkat az idei pályázati ciklusban!

A pályázati dokumentációban meghatározott, a pályázathoz csatolandó intézményi szándéknyilatkozat aláírója valamennyi pályázati típus esetében – a rektor által átruházott jogkörben – a dékán.  A befogadó szándéknyilatkozatok ügyintézésére kijelölt e-mail címek karonkénti listáját megtalálja az unkp.pte.hu oldalon!

 

  • A pályázatokkal kapcsolatos kérdésekkel a Hallgatói Szolgáltatási Központ Tehetséggondozó Iroda munkatársai (unkp@pte.hu) kereshetők e-mailben.
  • A pályázatokkal kapcsolatos pénzügyi, beszerzési kérdésekkel Sipos László ÚNKP projektmenedzser (sipos.laszlo@pte.hu) kereshető e-mailben.
Pályázat határidő: