Ugrás a tartalomra

CEU Nyitott Galéria: pályázat kiállítási projektekre

Pályázati felhívás kiállítási projektek megvalósítására a CEU Nyitott Galériában (1051, Budapest, Nádor utca 11.) 

A Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti épületében működő CEU Nyitott Galéria pályázatot hirdet három kiállítási projekt megvalósítására a 2026/2027-es akadémiai évre, konkrét idősávokra. 

A kiválasztott kiállítások időszakai 

A beérkezett pályázatok közül a zsűri három kiállítási projektet választ ki az alábbi időszakok valamelyikére: 
- 2026. szeptember/október 
- 2027. február 
- 2027. április/május 
- 2027. június 
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a galéria 2026 novemberében és decemberében, valamint 2027 januárjában és márciusában külső kiállítások befogadására nem áll rendelkezésre. Kérjük, hogy ezt a pályázatok tervezésekor szíveskedjenek figyelembe venni.

A CEU Nyitott Galéria célja

A CEU Nyitott Galéria célja, hogy teret biztosítson kortárs képzőművészeti és fotográfiai projektek számára, valamint elősegítse a művészeti alkotások körüli párbeszédet és kritikai gondolkodást. 
A GALÉRIA KÜLÖNÖSEN OLYAN KEZDEMÉNYEZÉSEK IRÁNT ÉRDEKLŐDIK, AMELYEK TUDOMÁNYOS VAGY OKTATÁSI KÉRDÉSEKET VIZSGÁLNAK, ÉS KAPCSOLATOT TEREMTENEK A KUTATÁS, A TUDÁSÁTADÁS ÉS A MŰVÉSZETI GYAKORLAT KÖZÖTT. 
A pályázat elsősorban fiatal egyéni alkotók, kurátorok, művészcsoportok és interdiszciplináris kezdeményezések jelentkezését várja. 

A CEU Nyitott Galéria a kiállítások számára biztosítja: 

- a helyszínt (82 m²-es, utcai bejárattal és utcafronti kirakattal rendelkező kiállítótér), 
- az infrastruktúrát (rezsiköltségek, őrzött tér stb.), 
- valamint kommunikációs támogatást. 
A galéria ugyanakkor nem tud hozzájárulni a kiállítások gyártási vagy produkciós költségeihez. 

JELENTKEZÉS

A pályázat benyújtásakor ismertetni szükséges a tervezett kiállítás koncepcióját és minden releváns részletét (résztvevők, tervezett időpont, együttműködő partnerek, támogatók, kapcsolódó programok stb.), valamint csatolni a résztvevő művész(ek) és/vagy kurátor(ok) weboldalát, online portfólióját vagy PDF-formátumú bemutatkozó anyagát. 
A pályázatokat az alábbi e-mail-címre várják: nyitottgaleria@ceu.edu 
A pályázatokat a CEU Nyitott Galéria szakmai zsűrije bírálja el. 
Jelentkezési határidő: 2026. július 10. (éjfél) 
Fotó: Szolga Hajnal - Winds of Change 

Szolga Hajnal - Winds of Change CEU Nyitott Galéria
Pályázat határidő: