Ugrás a tartalomra

Zsolnay Fényfesztivál - A Fény Útja 2024 pályázat

A pályázat célja

A 2024-es Zsolnay Fényfesztivál szervező csapata a Fény Útja állomásaira pályázatot ír ki. A jelentkező alkotások egyaránt lehetnek új és már korábban bemutatott munkák, a lényeg, hogy minden tekintetben igazodjanak jelen kiírás feltételeihez, eszmeiségéhez.

A Zsolnay Fényfesztivál (továbbiakban ZSFF) elkötelezte magát a fényt, mint művészi kifejező eszközt alkalmazó művészeti alkotások bemutatása mellett.

A ZSFF jelen pályázatában nem feltétlenül kész, minden tekintetben kidolgozott alkotásokat vár. Olyan ötletek, munkák leadása is lehetséges, melyhez az alkotó további segítséget igényel a helyszínhez igazítás, valamint az egyes technikai feltételek megvalósítása tekintetében.

Jelen pályázat lehetőséget teremt a 2024-es Fény Útja alkotásai közé való bekerülésre, de a szervező fenntartja a jogot, hogy saját fejlesztésű és meghíváson alapuló projekteket is megvalósítson.

Továbbá a szervező fenntartja a jogot, hogy a kiválasztott munkákon az alkotóval közös megegyezéssel, a művészi koncepciót nem érintő módosításokat eszközöljenek a bemutathatóság és megvalósíthatóság érdekében.

A pályázók köre

A ZSFF jelen pályázatára a fesztiválon korábban már szereplő alkotók, és új művészek munkáit egyaránt várja. Művészeti végzettség, múltbéli tapasztalat, korábban létrehozott fényművészeti munkák nem kizárólagos feltételei a sikeres pályázatnak, de előnyt jelenthetnek. A pályázaton egyéni alkotók és alkotócsoportok egyaránt részt vehetnek.

A pályázat témája

A ZSFF olyan széles közönség érdeklődésére számot tartó fényművészeti installációkat, vetítési-fényfestési ötleteket, valamint multidiszciplináris alkotásokat keres, amelyek magával ragadják, inspirálják és interaktív módon bevonják a közönséget, miközben reflektálnak az általunk előnyben részesített témákra.

Az alább megnevezett témák irányadóak, az ezekre reflektáló alkotások a kiválasztáskor előnyben részesülnek, azonban nem kizárólagosak.

A 2024-es évben az alábbi témákhoz illeszkedő alkotásokat keressük:

  • KÖRNYEZETTUDATOSSÁG

Olyan alkotások, amik konkrétan vagy eszmeiségében reagálnak korunk olyan fontos kérdéseire, kihívásaira, mint a klímaváltozás, energiaválság. Fenntartható / újrahasznosítható ötletek, megoldások, környezetkímélő és energiahatékony eszközök használata, melyek megvalósítása a lehető legkisebb környezetszennyezéssel jár.

  • TERMÉSZETES FÉNY

Olyan alkotások, amik a napfényt választják eszközül a fényélmény létrehozására.

  • KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS

Olyan alkotások, amik lokális vagy globális társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet. Preferáljuk azon alkotásokat is, amik messzemenőkig törekednek a kulturális, nyelvi határok meghaladására, a különbözőség helyett a bennünk lévő közös értékekre hívják fel a figyelmet.

  • ART OF NATURE

Olyan alkotások, amik a természetben is fellelhető szekvenciákra, mintázatokra, fraktálokra reflektálnak, vagy a biolumineszcencia jelenségét dolgozzák fel.

  • URBAN LEGENDS

Pécs város múltjára, jelenére, ismert és ismeretlen történeteire reflektáló alkotások. Olyan munkák, amik megjelenítik a helyiek személyes vagy közös élményeit, emlékeit, meséit és legendáit, vagy amelyek az épített és kulturális örökségeinket helyezik a középpontba.

  • I & I & AI

Olyan munkák, melyek létrehozásában a mesterséges intelligencia szerepet játszott.

Alkotások, amik túlmutatnak az AI eszközök, szoftverek primer használatán, a művészet és a digitális forradalom aktuális kérdéseit járják körbe.

  • FÉNYMŰVÉSZTELEP

A fesztivál folytatja 2023-as kezdeményezését és kiemelt figyelmet szentel a fiatal generáció alkotói számára. A Káptalan utcában újra "fényművésztelepként" funkcionáló tér jön létre, ami a tudásátadás, a professzionális technikai háttér és a mentori támogatás mellett bemutatkozási és közösségépítési lehetőséget biztosít fiatal művészek számára.

A felsőoktatási hallgatók számára jelen pályázaton belül is lehetőséget kívánunk biztosítani a Fényművésztelepre való bejutásra, akár egyéni, akár csoportos keretek között.

A pályázat elbírálási szempontjai

Valamennyi pályázat a következő kritériumok alapján kerül elbírálásra:
  * Eredeti ötlet, tartalom, megvalósítás, új művészi koncepció
  * Kreatív koncepció
  * Helyszínspecifikusság, az alkotás és a tér viszonya
  * Alkotás művészi értéke
  * Közönség élmény
  * Kijelölt témák használata
  * Műszaki megvalósíthatóság
  * Gazdaságos megvalósítás

A pályázat benyújtása

A jelentkezés benyújtásához regisztrálj és töltsd ki online jelentkezési lapunkat, melyet a “Pályázat Benyújtása” linken érsz el. Kizárólag ezen a rendszeren keresztül leadott, hiánytalan pályázatokat tudunk figyelembe venni. A jelentkezési lap kitöltése előtt kérjük, győződj meg arról, hogy figyelmesen elolvastad pályázati felhívás részleteit, valamint a pályázati segédletet.

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. február 11. 24.00 CET
Pályázat leadással illetve a jelentkezési lap kitöltésével kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseket a fenyutja@zsolnayfenyfesztival.hu címre várjuk.

A pályázati projektek megvalósíthatóságával, helyszínspecifikus kérdésekkel, bármilyen egyéb segítséggel kapcsolatban szívesen fogadunk minden megkeresést. Amennyiben szükséges, helyszíni bejárást, személyes konzultációt is biztosítunk.

{A pályázat benyújtása}

Döntéshozatal és eredményhirdetés

A ZSFF csapata technikai és művészeti tanácsadók bevonásával hozza meg döntését.

A döntés megszületése után minden pályázót e-mailben értesítünk az eredményről.

Eredményhirdetés ideje: 2024. február 29.

KAPCSOLAT

A pályázat elkészítése alatt a szervezők örömmel állnak rendelkezésre, kérdéseid a fenyutja@zsolnayfenyfesztival.hu email címre küldd.

További információk a fesztiválról:

https://zsolnayfenyfesztival.hu

https://www.youtube.com/c/ZsolnayFenyfesztivalPécs

https://www.facebook.com/zsolnayfenyfesztival

https://univpecs.com/kultura/feny_utja_2024_palyazat

Pályázat határidő: