Ugrás a tartalomra

A Magyar Diplomáciai Akadémia diplomataképző programja

 

A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg. Az ösztöndíjprogrammal kapcsolatban információs nap keretében adnak tájékoztatást a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai.

Helyszín: Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Ifjúság útja 6., B Épület, B/407-es terem (bejárat a Café Paulus mellett)
Időpont: 2022.05.03. (Kedd), 10:00 – 11:30


A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
A Diplomataképző Program időtartama: 2022. szeptember 1. – 2023. augusztus 31.
A résztvevők havi nettó 275.000 forint ösztöndíjban részesülnek.

A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.

 

Pályázati feltételek:
•    magyar állampolgárság;
•    cselekvőképesség;
•    büntetlen előélet;
•    felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;
•    felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdéséig kell megszerezni);
•    hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.


A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:
•    két oldalt nem meghaladó önéletrajz;
•    4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;
•    nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll).

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. május 15. (vasárnap)

 

Kapcsolat és további információ:
•    info.mda@mfa.gov.hu
•    https://jelentkezes.magyardiplomaciaiakademia.hu/
•    https://www.facebook.com/DiplomaciaiAkademia

Pályázat határidő: