Ugrás a tartalomra

Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram

Az esemény ideje:   -  
Helyszín: Hungexpo, 1101 Budapest, Albertirsai út 10.

A 2021-es évhez hasonlóan idén is, 2023. szeptember 27-október 1. között megszervezésre kerül a Hungexpon (1101 Budapest, Albertirsai út 10.), a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó és Élményprogram rendezvény. 

 

A Planet Budapest 2023 nemzetközi szinten is kiemelkedő, a fenntarthatóság témáját újszerűen feldolgozó, a legújabb megoldásokat közérthetően bemutató rendezvény, amely szakmai, üzleti, közönség- és edukációs programokból áll. Az esemény egyszerre több generációhoz szól, hidat képezve köztük, és kortól függetlenül kínál gyakorlati, kézzelfogható megoldásokat a fenntarthatóság iránt érdeklődő, vagy azzal csak épp ismerkedő közönség számára. A kiállítás programját konferencia gazdagítja, ahol a fenntarthatóság témájában élenjáró szakemberek előadásait, kerekasztalbeszélgetéseket hallgathatnak meg az érdeklődők, a hétvégi előadásokon pedig kézzelfogható megoldásokkal ismerkedhet meg a nagyközönség.

 

A Pécsi Tudományegyetem saját standján, valamint az Egyetemi Agóra területén a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform partner egyetemeivel közös helyszínen, kimagasló szakmai programokkal várja a látogatókat, amelyekről részletes információ a PTE Zöld Egyetem Program weboldalán található.

 

A rendezvény ingyenes, regisztráció nélkül is látogatható, azonban a Planet Expo szakkonferenciái és workshopjai, valamint a Heroes of the Future programjai előzetes regisztrációt igényelnek. A regisztrációs felület a PLANET oldalán érhető el.

 

Ehhez kapcsolódóan szeretném a támogató segítségeteket kérni a programok népszerűsítésében, melyek a honlaphoz vezető link mellett a csatolmányokban találhatók napi bontásban (ld. 1-4. csatolmány). Emellett a PTE ZEP online felületein (FB, Instagram) is népszerűsítjük az aktuális programokat és előre is köszönjük, ha a tovább osztásában számíthatunk támogató segítségetekre.

 

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket! Minden zöld lépés számít!

 

Köszönettel és üdvözlettel,

PTE Zöld Egyetem Program szervezői