Ugrás a tartalomra

FEJÉR András harsonaművész és IHÁSZ Irén zongoraművész kamaraestje

Az esemény ideje:   -  
Koncerthelyszín: PTE Művészeti Kar Liszt Ferenc Hangversenyterem - Pécs, Zsolnay Negyed E22 épület 3. emelet
Helyszín: Liszt Ferenc Hangversenyterem

Műsor:

Jean Baptiste LOEILLET: C-dúr szonáta
Camille SAINT-SAËNS: Cavatine
Carl Maria von WEBER: Romanza appassionata
HOLLÓS Máté: Trombondine
LÁNG István: Libero
Stjepan ŠULEK: Sonate





FEJÉR András 1967-ben született Budapesten. Harsonatanulmányait Gergely Gyulánál és Farkas István Péternél – intézetünk oktatójánál – kezdte, majd Steiner Ferenc növendékeként diplomázott. 1983-tól egyik alapító tagja az Academia Rézfúvós Kvintettnek, amellyel nemzetközi versenydíjakat szerzett: Barcs I. díj, Narbonne II. díj, Gmünd II. díj. 1987 és 2000 között tagja volt a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak, ahol 1995-ben az "Év Művésze" zenekari kitüntetést kapta. 1997-től a Deutsches Symphonie Orchester Berlin szólóharsonása. 2007-ben tagja volt a müncheni (ARD), 2010-ben pedig a markneukircheni nemzetközi harsonaverseny zsűrijének. Első önálló CD felvételét – mely 2000-ben jelent meg a Hungaroton Classic forgalmazásában "Name-Game" címmel – Artisjus-díjjal jutalmazták. Ezt a kitüntetést 2008-ban és 2012-ben ismét elnyerte. 2011-ben "C'est la vie" címmel szintén a Hungaroton Classic forgalmazásában egy újabb lemeze jelent meg, amelyen a számára komponált kortárs magyar zeneszerzők művei szerepelnek. 1989 óta rendszeresen koncertezik szólistaként Magyarországon és Európa városaiban egyaránt. Repertoárja nagy részét kortárs magyar zeneszerzők művei képezik – harsonaszólók, elektroakusztikus, kamara, és versenyművek –, melyek többsége számára íródott. 2012-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.

IHÁSZ Irén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongoratanári kamaraművészi diplomát szerzett. A rézfúvós zene nagyon közel állt hozzá. 26 éve tanít, nemzetközi és országos versenyekről számos nívós eredményt tudhat maga mögött növendékeivel. Korrepetitori munkáját is aktívan gyakorolja. Fejér Andrással 1998 óta játszik koncerteken. A közös munkáról így nyilatkozik: „Barátságunk, zenei egyetértésünk mindig örömmel tölt el.”

 

 

Az est a harsona ünnepe, a barokkon, a romantikán át kalauzolja el a hallgatót a kortárs zene világába. Fejér András és Ihász Irén előadásában olyan kortárs hazai szerzők műveit hallhatjuk, melyek meghódították Amerika és Európa hangversenytermeit.

 

Online jegyvásárlás:: https://www.jegymester.hu/hun/Event/38013053/FEJER-ANDRAS-HARSONAMUVESZ-ES-IHASZ-IREN-ZONGORAMUVESZ-KAMARAESTJE
Személyes jegyvásárlás: a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Infopontjain
Zsolnay Kulturális Negyed – Látogatóközpont
Zsolnay Kulturális Negyed – Északi Infopont a Ledina kapunál
Zsolnay Kulturális Negyed – Vendégház recepció
Művészetek és Irodalom Háza
Kodály Központ jegypénztárában
1 órával koncert előtt a Hangversenyterem bejáratnál

Jegyár: Nyugdíjas jegy: 500 Ft, Teljes árú jegy: 2000 Ft.
Közreműködők: FEJÉR András harsonaművész IHÁSZ Irén zongoraművész
Kamarakoncert-sorozat