Ugrás a tartalomra

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Kvintesszencia képzésére

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el – saját metódus alapján, amelynek kidolgozásában egyik állandó alkotótársa, Novák Péter Jászai Mari-díjas énekes, zeneszerző is segített – KvintEsszencia Mesteriskoláját a Pécsi Tudományegyetemhez integrálódott egyedülálló művészeti képzésként. 2025 őszétől startol a Mesteriskola új oktatási tanéve: a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.

Miklósa Erika – aki nemrég jött haza Japánból, ahol tanítványaival együtt nemzetközi koncertprezentáció keretében mutatta be egyedi oktatási módszertanát – úgy véli, az európai egyetemeken a felsőfokú zenei előadói oktatás átalakulóban van:

"A KvintEsszencia Mesteriskola a tudásszerzés és tudásgyarapítás új modelljeként a folyton megújuló világban figyelembe veszi az új tendenciákat és kihívásokat, s ennek megfelelően fejleszti, adaptálja a készségeket, képességeket. Ezt a sokrétűséget adjuk át komplexen, mindenre kiterjedően."

 

Miklósa Erika annak idején a Pécsi Tudományegyetem énekművész szakán diplomázott, és tavaly már oktatóként tért vissza oda: „A KvintEsszencia Mesteriskola képzésének alapvetéseit állandó alkotótársammal, Novák Péterrel alakítottuk ki. Büszke vagyok arra, hogy a pécsi egyetem méltónak találta a pedagógia programunkat, és integrálta az egyetemi képzésbe. A »nulladik évfolyam« – afféle »tesztüzemben« – 2024 szeptemberében indult 30 oktatóval. 26 hallgatónknak 18 tantárgyat oktattunk. A 2025 szeptemberétől induló képzésre már a hivatalos felsőoktatási felvételi eljáráson lehet bekerülni”, mondta Miklósa Erika.

A Mesteriskolába felsőfokú képesítésű, magyarországi és határon túli magyar énekművészek, énekesek jelentkezését várják. Akik még nem rendelkeznek alapdiplomával, azoknak is lehetőségük van a Mesteriskola keretében „különleges tehetségként” részt venni a képzésben. A KvintEsszencia Mesteriskola Alapítvány a felvételt nyert hallgatók számára lehetőséget biztosít ösztöndíj igénybevételére a tanulmányaikhoz. A jelentkezőket a Mesteriskola vizsgabizottsága hallgatja meg, s javaslatot tesz a felvételre a Pécsi Tudományegyetem felé. „A KvintEsszencia Mesteriskolában a felsőfokú képesítésű énekművészek – operaénekesek, népi énekesek, jazzénekesek – mellett a könnyedebb műfajok képviselőivel is foglalkozunk. A sikeres vizsgák után magiszter szintű diplomát adunk” – tette hozzá Miklósa Erika. Azt is említette:

A más-más szakmai előéletű, de egyaránt tehetséges fiatalok együttes képzése példa nélküli a jelenlegi oktatási rendszerekben.

Támpont volt a KvintEsszencia Mesteriskola metódusának kidolgozásakor: hogyan lehet egy 21. századi innovatív módszert kialakítani, ami ugyanúgy fejleszti a zenei tudást, a kreativitást, az innovációs képességet, mint akár a gondolkodást és a kommunikációs készségeket, vagyis a teljes embert. Nálunk az egyik legfontosabb elem a perszonalizáció, a személyre szabott megközelítés. Amikor minden bizonytalan a világban, akkor – és ezt meggyőződéssel mondom – a fejlődés, az önfejlesztés az, ami biztos támpontot ad a jövőre nézve. Ehhez nyújtunk sokrétű, komplex, mindenre kiterjedő képzést – az ének- és színpadi technikától, előadási gyakorlattól az önmenedzselésig, a brand- és networképítésig, kommunikációig.”

A Kossuth-díjas operaénekes arról is beszámolt, hogy nemrég tért vissza Japánból, ahova Novák Péter és néhány tanítványuk is elkísérte. Tokióban a Liszt Intézet, Oszakában a Világkiállítás Magyar Pavilonja adott otthont a csaknem egyórás koncertprezentációjuknak. Miklósa Erika a pedagógiai metódus mellett a Mesteriskola kiváló növendékeit, Ferenczy Orsolya, Laposa Julianna, András Gábor Róbert operaénekeseket, Kató Lilla népi énekest, világzenészt, valamint a képzés zenei vezetőjét, Szűts Aport is bemutatta.

„Komoly szakmai figyelem kísérte a bemutatkozásunkat. Magyarország zenei kultúráját kiemelt érdeklődés övezi Délkelet-Ázsiában, különösen Japánban, hiszen Kodály Zoltán és módszertana máig fogalom a szigetországban. Nem véletlen, hogy a KvintEsszencia – amely vállaltan a nagy előd nyomdokain indult el – elsőként itt mutatkozott be külföldön. Terveink között szerepel a nemzetközi edukáció is. Hasonlóan nagy az érdeklődés Kínából és Olaszországból is” – fogalmazott Miklósa Erika.

A Traviata, a Gianni Schicchi és a Rigoletto, valamint francia romantikus operák slágereiből válogat Miklósa Erika a Príma Donnák +1 Hős zongorás áriaestjein, 2025. május 23-án és 24-én az Eiffel Műhelyházban. A Szent István érdemrenddel kitüntetett Kossuth- és Liszt-díjas koloratúrszoprán két növendékével, András Gábor-Róbert tenorral és Subedi Anna koloratúrszopránnal lép színpadra, zongorán Harazdy Miklós működik közre.

Forrás:
https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/mar-lehet-jelentkezni-miklosa-erika-mesteriskolajaba-a-pecsi-tudomanyegyetemen-tanulhatnak-a-kvintesszencia-novendekei-183045.html
https://papageno.hu/blogok/operahaz/2025/05/tanitvanyai-kisereteben-lep-fel-miklosa-erika-az-eiffel-muhelyhazban/
Kapcsolódó cikk: https://pte.hu/hu/univpecs/uj-posztgradualis-kepzest-indit-pte-muveszeti-kara

Fotó: Kvintesszencia