Ugrás a tartalomra

Az első Pécsi Orgonaakadémia tapasztalatai

2026. augusztus 3–7. között első alkalommal rendezte meg a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara a Pécsi Orgonaakadémiát. Az ötnapos intenzív szakmai program az orgonaművészet különböző területeit: az interpretációt, az improvizációt, a liturgikus orgonajátékot, a zeneelméletet és analízist, valamint az organológiát és az orgonaépítészetet egységes művészeti és pedagógiai koncepcióban kapcsolta össze.

Az első Pécsi Orgonaakadémia tapasztalatai

Az első Pécsi Orgonaakadémia egyik legfontosabb tapasztalata a résztvevők életkorának és szakmai előképzettségének különleges sokszínűsége volt. A tizenegy résztvevő 21 és 61 év közötti korosztályt képviselt, és Pécs mellett többek között Budapestről, Érdről, Kalocsáról, Kiskőrösről, Kisújszállásról, Tiszalökről és Hajdúszoboszlóról érkeztek.
A jelentkezők szakmai háttere ugyancsak rendkívül változatos képet mutatott. Voltak közöttük felsőfokú orgonaművész és/vagy orgonatanári végzettséggel rendelkező muzsikusok, egyházzenész és kántori képzettségű résztvevők, zongoraművész-tanár, hegedűművész, ének-zene tanár és karvezető, zeneelmélet szakon végzett zenész, valamint jelenleg felsőfokú zenei tanulmányokat folytató fiatalok is. A résztvevők között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (alumni hallgatója), az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, valamint különböző felekezetű kántorképző intézmények egykori vagy jelenlegi hallgatói egyaránt képviseltették magukat. Sokan akár több mint egy évtizedes orgonatanulmányokkal érkeztek, mások számára az akadémia a korábbi hangszeres vagy egyházzenei képzettségük továbbfejlesztését jelentette.
Éppen ez a sokféleség valósította meg az akadémia egyik alapvető célkitűzését: olyan generációkon átívelő szakmai műhely létrehozását, amelyben az eltérő életkor, előképzettség és szakmai tapasztalat nem elválasztja, hanem gazdagítja a közös munkát.

Az akadémia oktatói Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, az akadémia művészeti vezetője, Tabajdi Ádám orgonaművész, Beller Barnabás orgonista-improvizátor és pszichológus, Homolya Dávid András orgonaművész és organológus, valamint Lukács Elek zeneelmélet-tanár voltak.

Az öt nap során orgona-mesterkurzusok, improvizációs és liturgikus orgonajáték-órák, zeneelméleti és analitikus foglalkozások, valamint organológiai előadások követték egymást. A képzés több helyszínen zajlott: a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetében és a Pécsi Bazilikában. A különböző hangszerek használata lehetővé tette, hogy az interpretációs és organológiai kérdések ne csupán elméleti problémaként, hanem közvetlen hangszeres tapasztalatként jelenjenek meg.

A program fontos része volt a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrában tett látogatás is. Budavári Attila vezetésével a résztvevők közvetlen közelről ismerkedhettek meg az orgonaépítés munkafolyamataival, technikai kérdéseivel és a tradicionális hangszerépítő mesterség mai gyakorlatával.

A program fontos része volt a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrában tett látogatás is. Budavári Attila vezetésével
Az akadémia augusztus 3-án a Pécsi Bazilikában rendezett tanári hangversennyel vette kezdetét, amelyen Beller Barnabás, Homolya Dávid András, Kovács Szilárd Ferenc és Tabajdi Ádám lépett közönség elé. Az ötnapos közös munka augusztus 7-én ugyancsak a Bazilikában megrendezett résztvevői záróhangversennyel teljesedett ki. A koncerten Ördög Lea, Vámosi Éva, Sándor András, Pelsőciné Barna Mária és Szilágyi Péter mutatta be a kurzus során végzett művészi munka eredményét, többek között Johann Sebastian Bach, César Franck, Jehan Alain, Alexandre Guilmant és Girolamo Cavazzoni műveivel.

Az I. Pécsi Orgonaakadémia nemcsak intenzív továbbképzési lehetőséget teremtett, hanem találkozási pontot is jelentett különböző generációk, zenei képzettségek és szakmai tapasztalatok között. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Pécsi Egyházmegye együttműködésében megvalósult kezdeményezés egy olyan hosszú távon építhető szakmai műhely alapjait teremtette meg, amelyben az előadóművészet, az improvizáció, az elméleti gondolkodás, az organológia és az orgonaépítés egymást kiegészítve jelenhet meg.

Az I. Pécsi Orgonaakadémia megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap, Pécs Megyei Jogú Városa és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra támogatása is segítette.