Ugrás a tartalomra

Zeneművészeti Intézet

 
A Zeneművészeti Intézet 1998-ban integrálódott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karába. Előtte − megalapításától kezdve – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, később Zeneművészeti Egyetem pécsi kihelyezett tagozata volt. A Művészeti Kar számára a Zsolnay Negyedben létrejött új campusával új lehetőségek valósulhatnak meg. A Zsolnay gyár egyedülálló alkotásai mindennapjaink részévé váltak, a csodálatosan felújított környezet inspirálóan hat az itt dolgozókra, tanulókra, látogatókra egyaránt. A Zeneművészeti Intézet a gyár egykori tanonciskolája helyén lelt új otthonra, amelyben Zsolnay Vilmos a gyár számára jól képzett szakemberek oktatását támogatta. A hely szellemiségét követve intézetünk is a magas szintű hangszeres, énekes és elméleti képzést, a tehetségek támogatását tekinti oktató munkája alapjának.
 
Művésztanárai – szólistaként vagy neves magyar zenekarok tagjaiként – rendszeres fellépői a hazai és nemzetközi hangversenyéletnek. Kiemelkedő felkészültségű hallgatói pedig résztvevői a Pannon Filharmonikusok – Pécs zenekari koncertjeinek. A magánénekes hallgatók vizsgaelőadásként az egyetemi szimfonikus zenekar kíséretében a Kodály Központban egy opera előadásával lépnek színpadra. Fafúvós és rézfúvós hallgatók Neumayer Károly karmester vezetésével 2014-ben új együttest alapítottak PTE Zsolnay Fúvószenekar néven.
Stratégiai filozófiánk az utóbbi évtizedben egyértelműen az oktatói testület fejlesztésére irányult. Ebből következett, hogy mindig a számunkra elérhető legkiválóbb oktatókat hívtuk meg az intézet munkaközösségébe. Kossuth-, Liszt- és Prima díjasok mellett számos kiváló művész együttes munkája eredményezi sikereinket. Meggyőződésünk, hogy nem az intézet épülete, s nem is szervezete vonzó a zenei pályát választók számára, hanem kizárólag művésztanáraink személye, tudása és pedagógiai elkötelezettsége. Továbbá meghatározó tevékenységünk az intézet működése szempontjából, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük és támogassuk munkatársaink, művésztanáraink munkáját, itteni tevékenységét. Csak akkor nyílik ki kreativitásuk és alkotókedvük, ha elégedettek és jól érzik magukat az intézetben, mely szinte kizárólagos záloga annak, hogy diákjaink is lelkes, tanulni vágyó, önmagukkal és a világgal szemben igényes, a zeneművészet iránt elkötelezett művészekké és zenepedagógusokká váljanak.
 
A Liszt Ferenc Hangversenyterem kiváló akusztikájával, kép- és hangfelvételi lehetőséggel zenekari és kamarakoncertek, konferenciák helyszíne. A Pécsi Egyetemi Zenekar és az intézet hallgatóinak koncertjein kívül olyan neves művészek adtak itt az elmúlt egy évben koncertet illetve mesterkurzust, mint Nobuko Imai, Rivka Golani, Marton Éva, Baráti Kristóf, Bársony Péter, Bogányi Gergely, Várdai István, Eötvös József, Horváth Bence, Bazsinka József, Szokolay Balázs, az új Magyar Kamarazenekar, Drahos Béla és a Budapesti Vonósok.
Hiszünk az egyetemi lét kettős feladatában, az emberiség által eddig elért eredmények felhalmozásában, megőrzésében és közkincsé tételében, valamint az innovatív utak keresésében, a szellemi lét attribútumának tekinthető kíváncsiságban, és mindennek az alapkutatásokban való megnyilvánulásában. Ezt segíti zenepedagógiai kutatócsoportunk és a hallgatói kezdeményezésre indult szakkollégiumunk is.
 
 
Dr. Kovács Szilárd Ferenc
intézetigazgató