A Magyar Kamarazenekar koncertje
Ínyencségek sorát kínálja a hangverseny műsora egy barokk-klasszikus és egy romantikus műsorrészre tagolva. Ritkán hallható művek, átiratok, adaptációk, stílusbeli áthallások teszik igazán érdekessé a felhangzó zenét. Az angol barokk büszkesége, Purcell életében nem írt a g-moll chaconne-nál tisztább francia zenét, a vérbeli Lully-féle operanyitány ritmusvilágába vonva a hallgatót (még ha sok mai előadás átlép is ezen, lassú, dagasztós, romantikus pátoszt adva a műnek). Händel eme orgonaversenyét a hárfások rég kisajátították már, többet halljuk tőlük, mint orgona-szólóval – és a zene meglepően jól érvényesül a drasztikusan különböző hangzáslehetőségek ellenére. Innen már csak egy kis, logikus lépés a hárfát gitárral helyettesíteni, ám különösebb nehézség nélkül, néhány apróbb módosítással könnyen adaptálható gitárra ez a hárfa-orgona verseny. A zeneileg fontos pillanatokban a hangszer szólisztikus szerepet kap zenekar nélkül, míg a formai keretek meghatározó pontjainál a zenekar biztosítja az egyszerű, derűs karakterű barokk hagyományokba tökéletesen illeszkedő zenei egységet. A gitártechnikai szempontból bravúrnak tekinthető előadás egyben az átírat ősbemutatója is.