Ugrás a tartalomra

A Tolvaly Ernő Festészeti Díj 2023-as díjazottjai

 

Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére Dr. Colin Foster, a PTE Művészeti Kar volt dékánja 2010-ben festészeti díjat alapított a kiemelkedően tehetséges festőművész hallgatók támogatására.
A kar Képzőművészeti Intézete és Hallgatói Önkormányzata szintén csatlakozott egy-egy díjjal a kezdeményezéshez.
A díj 2010 óta évente kerül átadásra a tavaszi szemeszter elején. A díjazottak kiválasztása szakmai zsűri döntése alapján történik. A Festészet Tanszék mesterei a díj átadását megelőző év kiemelkedő szakmai teljesítménye alapján javasolják hallgatóikat a pályázaton való részvételre.

Ebben az évben II. díjat nem adtunk ki, mert két hallgató pályamunkáit a zsűri azonos szavazatszámmal értékelte, mindkettőjük szakmai teljesítményét I. díjjal jutalmazta.

I. díj CSONDOR RÉKA
III. éves hallgató
Mester: NEMES CSABA

I. díj KULIFAI BOLDIZSÁR
III. éves hallgató
Mester: SOMODY PÉTER

III. díj BOROS JÁNOS MIHÁLY
IV. éves hallgató
Mester: ÁDÁM ZOLTÁN (1959 – 2022)

GRATULÁLUNK!

A Tolvaly Ernő Festészeti Díj 2023 pályázatra beadott hallgatói munkák megtekinthetők a Nádor Galériában március 24-ig, hétfőtől péntekig 14-től 18 óráig.
A galéria látogatása ingyenes.

 

Csortos Szabolcs (UNIVPécs képei a kiállításról)

Fotó: Csortos Szabolcs, Univ Pécs

Festészet Képzőművészet Képzőművészeti Intézet Nádor Galéria
 

Képzőművészet Képzőművészeti Intézet Nádor Galéria
 

Képzőművészeti Intézet Nádor Galéria
 

Festészet Képzőművészeti Intézet Nádor Galéria
 

Képzőművészeti Intézet Nádor Galéria
 

Tervezőgrafika Design és Médiaművészeti Intézet Tervezőgrafika Tanszék Nádor Galéria