Ugrás a tartalomra

A Pécsi Egyetemi Kórus sikere Kínában

A Pécsi Egyetemi Kórus 2026. június 25. és július 1. között Sanghaj, Hangzou és Changchoung városok érintésével koncertturnén vett részt Kínában.
A kórus, mely a PTE öt karának (köztük a Művészeti Kar) hallgatóiból áll, 32 fővel valamint Prof. dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy és dr. Balatoni Sándor adjunktus (mindketten a MK Zeneművészeti Intézetének tanárai) vezetésével tett eleget ennek a megtisztelő felkérésnek.

A kínai Grand Canal Cantat Nemzetközi Kórusfesztiválon (melynek nemzetközi művészeti vezetőjévé Prof. dr. Lakner Tamást, állandó zeneszerzőjévé pedig dr. Balatoni Sándort nevezték ki) több alkalommal is fellépett a Pécsi Egyetemi Kórus, Prof. dr. Lakner Tamás kórusvezető pedig a program részeként kínai kórusok számára tartott szakmai kurzust. 
A kínai turné kiemelt eseménye volt a 2027-ben Changchunban megrendezésre kerülő FISU World University Games kezdetét 200 nappal megelőző ünnepi rendezvény. A három kontinens kórusait felvonultató, jelentős médiaérdeklődés mellett megrendezett eseménynek egy 3000 férőhelyes koncertterem adott otthont.
A rendezvényen a kórus tagjaival interjúk és felvételek is készültek: Prof. dr. Lakner Tamás sajtótájékoztatóját több mint 20 kamera rögzítette, az eseményről beszámolt a kínai állami televízió is, valamint a koncert közvetítését is követhették a nézők.
A Pécsi Egyetemi Kórus különösen nagy sikert aratott egy népszerű kínai dal feldolgozásával, valamint az "Éljen a barátság" című magyar népdal előadásával, amelynek egyes sorait erre az alkalomra kínai nyelven is megszólaltatták. A 3000 fős közönség állva, közös énekléssel és hosszan tartó tapssal köszöntötte az együttest.

A kínai szereplés a fentiek mellett hozzájárult az egyetem és a kínai kulturális és felsőoktatási szereplők közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, valamint jelentős mértékben erősítette a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi láthatóságát.

A Pécsi Egyetemi Kórus sikere Kínában