Fődíjat nyert Zsin Bence "Méhes" című projektje a DECODE 2021 Vizuális és alkalmazott művészet kategóriájában.

Alkotói statement:

A Méhes egy olyan részvételen alapuló, helyspecifikus alkotás, aminek központi témája ember és élettér viszonya. Az alkotás különböző személyek, és helyszínek kapcsolatát bevonva a mű narratívájába, több egymással párhuzamos alkotói szálon keresztül valósult meg. A végső helyszín, aminek tereiben ezek a szálak össze tudtak futni, egy használaton kívüli kiüresedett szakrális tér volt.
Amíg családommal a pandémia idején otthon kényszerültünk maradni, igyekeztem olyan alkotásokat létrehozni, amelyek ember és táj vonatkozásában valósulnak meg. Evvel a munkával összefüggően egyre nagyobb hatást gyakorolt a gondolkodásomra azoknak a dolgoknak a szemlélése, ami az egyhelyben töltött idő közepette is folytonosan és tőlünk függetlenül is változó, ami körül vesz minket, úgy, mint a nappalok és éjszakák váltakozása. Elkezdtem az égitestekkel, mint archetipikus szimbólumokkal foglalkozni. Rövid táj-performanszok során igyekeztem beépíteni őket az alkotói munkába.
Ezeknek a folyamatoknak a mélyén mindvégig ott volt az idő múlásának a tematikája. Így az otthon közegében végzett magányos gyakorlatokhoz gondolatban elkezdtem egy másik szálat is hozzáfűzni. Szerettem volna olyan számomra meghatározó személyeket bevonni a munkába, akik az állandóságot és az elmúlás realitását egyszerre jelenítik meg az életemben.  Megfogalmazódott bennem egy történet, amelyben bácsikák egy mesebeli térben rendezgetik a Napot és a Holdat, így működtetve a folytonos körforgást, ami a mi itteni hétköznapi életünket meghatározza.
Amikor lehetőség nyílt rá felkerestem életem fontos öregjeit Lajos tatát, Gábor bácsit és Jani bácsit. Olyan felvételeket készítettem velük, valós élettereikben, melyek során ezeket a szimbólumokat ők maguk hozzák mozgásba. Az inspirációt az az elrejtettségben végzett munkálkodás jelentette, amit ők képviselnek számomra.
Az égitestek, mint kellékek kiegészültek a méhkaptárokkal, amik elsősorban Lajos tata személyéhez kötődnek, aki mai napig méhészkedik. Így a kezdeti narratíva több személyen és helyszínen keresztül íródott tovább és síkjai mind egymásra rétegződtek.
Az utolsó helyszín, ami végül összefogta ezeket a szálakat az Ormánsági Okorág község templomának üresen álló belső tere volt.  Ezt a helyszínt kifejezetten abból a célból keresetem és végül találtam meg, hogy az alkotás darabajait egy közös térben installálhassam. A helyszínnel, a térrel való találkozás hatására megszületett az a koncepció, rendezési elv, ami egy kerek egészként képes bemutatni ezt az összetett munkafolyamatot.
A templom monumentális és romos belső tereiben meg tudott jelenni az a belső kohézió, ami az egymástól külön álló helyszíneket, és embereket az alkotás kapcsán mindvégig összekötötte.

Kálmán Borbála, művészettörténész, a Ludwig Múzeum kurátorának méltatása:

„A nappalok és éjszakák körforgása bár kevéssé sorolható a kortárs művészet legaktuálisabbnak tekinthető témakörei közé, Zsin Bence videója mégis újszerű perspektívába helyezi azt számunkra, így válik életünk egyik legalapvetőbb jelenségének megfogalmazásából magával ragadó útkeresés. E toposz megjelenésének időzítése ugyanakkor nem véletlen, hiszen az alkotó egy hirtelen megváltozott világrendet értelmez az univerzális állandóság mentén, közvetlen környezetében is kutatva életének meghatározó elemei után. Habár Zsin az ember és élettér kapcsolatát keresi táj-performanszai révén, dekódolása mégis egy az elmúláshoz viszonyított személyes alkotói identitáskereséshez, saját kötött kereteivel történő szembesüléshez vezet. A felhasznált őszinte eszköztár rétegei humorral és egyszerű, mégis formai és verbális nyelvezetében egzakt módon feltárulkozó narratívában érnek össze.“

Zsin Bence a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festőművész tagozatán végzett 2014-ben, ugyanitt szerzett DLA fokozatot, mestere és témavezetője is Hegyi Csaba volt. Megalapításától tagja a Létra szociális és kulturális közösségnek, ahol az alkotóműhelye is található. Rajztanárként és osztályfőnökként dolgozik a Pécs-Somogyi Általános Iskolában. Rendszeresen részt vesz közösségi projektekben, melyek közül az egyik, az Úszó-ház a Ludwig Múzeum és a Collaborative Arts Partnership Programme kiállítása után meg is valósult egy többek között a tanítványaival történt együttműködés eredményeként a Rücker-Aknai tavon.

A DECODE 2021 Ígéretes projekt díjban részesült alkotása Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában

IDLE, alkotó: Birkás Mona

Alkotói statement: Kiterjesztett valóság alkalmazás, Instagram/Facebook, 2021

Az Idle című alkotásom, egy digitális technológiával készített kiterjesztett valóság alkalmazás, amely bárki számára bárhol elérhető, amennyiben rendelkezik okostelefonnal és Instagram vagy Facebook alkalmazással. Az alkalmazást megnyitva a befogadó saját környezetében (a telefonja kameráján keresztül nézve) tizenegy darab, különböző cselekvéseket végző humanoid karakter jelenik meg egymás után. A karakterek megjelenésüket tekintve fekete-fehér négyzetrácsos mintázatúak és részben áttetszőek. Különböző emberi tevékenységeket utánoznak végtelenítve, (például csókolóznak, sétálnak, úsznak, újraélesztenek) a viselkedésükhöz (emberi testben keletkező) hang is társul. Tevékenységük a fizikai/valós környezethez csak részben kötődik, és egymással szándékosan nem interaktálnak.

Az általam kiválasztott tér ami köré a műalkotás története épül a virtuális tér. Mivel ezt a teret nehéz vizuálisan vagy verbálisan megragadni, ezért az volt az alapötletem hogy a felhasználók viselkedésén és az általuk tapasztalt élményeken keresztül próbálom meg. A pandémia katalizálta a digitális jelenlét mértékének növekedését, és a társadalom azon részének is szembe kellett néznie a virtualizáció előnyeivel és hátrányaival aki eddig ellenállt. A technológiai fejlesztések a megnövekedett igénnyel lépést tartva kápráztatnak el bennünket, arcfelismeréssel, deepfake-el kriptovalutákkal, miközben a felhasználókban ezzel egyenes arányban nő a feszültség, amiatt mert csak használjuk a (virtuális) világot, azonban képtelenek vagyunk megérteni és átlátni.

Az általam választott forma és médium a saját eszközeivel próbálja a virtuális teret faggatni. A mű maga is a virtuális térben keletkezett és érhető el. A kiterjesztett valóság médiumának köszönhetően egyrészt egyidejűleg végtelen számban megjelenhet, viszont minden egyes megtestestesülése más és más. A műben felfedezhető bináris és kvantumszámítási kérdések első sorban technológiai problémáknak tűnhetnek, azonban analógiát mutatnak azokkal a kérdésekkel ami az embereket létezésük kezdete óta foglalkoztatja.

Kik vagyunk? Hogyan keletkeztünk? Miért vagyunk? Mivé leszünk? Többek vagyunk-e a testünket és az elménket alkotó -általunk megismerhető- kódnál?

Etentuk Inemesit, az Artlocator applikáció és az Artlocator Magazin alapítójának méltató szövege:

„Szürrealista képek és pszichedelikus motívumok, mindezeket az elemeket egy generátorral készített női robot hang narrálja,  amely az elme és a test keveredésének több szálon futó lehetséges verzióiról értekezik. Birkás Mona multimédiaművészként és digitális terméktervezőként írja le magát és arra összpontosít, hogy magával ragadó történeteket meséljen, miközben elmossa a fizikai és a digitális valóság közötti határokat. Idle című videómunkájában a komor motívumokat és a lágy rajzokat finom módon keveri, miközben izgalmasan kombinálja a formákat, színeket és vonalakat, hogy olyan világot teremtsen, amely új megvilágításban láttatja velünk az emberi létezést. A kiterjesztett valóság technológiája egy hatalmas, erőteljes és forradalmasító történetmesélési eszköz, amely megváltoztatja a művészek és a vállalatok márkaépítését. Birkás tökéletesen birtokolja ennek az új technológiának minden eszköztárát és bonyolult megastruktúrákat hoz létre, amelyek könnyedén lebegnek a “valós” vizuális kontextusban.  Ahogyan az AR marketing trendek egyre nagyobb teret hódítanak, biztosak lehetünk benne, hogy az alkalmazott AR művészek iránti kereslet hamarosan drasztikusan meg fog nőni. Birkás Mona ebben az évben kezdte meg Doktori tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán, a kutatási témája pedig,  a kiterjesztett valóság kritikai szerepe a képzőművészetben. Autonóm képzőművészeti tevékenysége mellett, párhuzamosan szoftverfejlesztőként és 3d dizájnerként is dolgozik.”

Birkás Mona a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Intermédia és Képzőművész-tanár szakán diplomázott 2017-ben, 2021 őszétől pedig DLA tanulmányait folytatja a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán, a kutatási témája: A kiterjesztett valóság kritikai szerepe a képzőművészetben. Művészeti alkotásaiban a digitális és a valódi/érzéki világ viszonyát vizsgálja. A digitalizáció és a technológia az egész életünket átformálja, a pandémia pedig katalizálja ezt a folyamatot. Saját élményeiből inspirálódva próbálja kritikusan feldolgozni azt, hogy hogyan hat a technológia az emberi érzelmekre, testre és kapcsolatokra. Digitális médiumokkal dolgozik, leggyakrabban kiterjesztett és virtuális valósággal, illetve 3D grafikával.

Forrás: https://decode-foundation.hu/2021/11/09/decode-dijak-2021/