Ugrás a tartalomra

Ausztria legnagyobb művészeti kiállításán a PTE Művészeti Kara a kiemelt vendég

ARTfair Innsbruck, ahol még Chaplin unokája is bemutatkozik

Nemcsak meghívták, de idén „főszerepet” is kapott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Ausztria legnagyobb művészeti kiállításán, az ARTfair-en. A nemzetközi kiállítás és vásár immár 27. alkalommal kerül megrendezésre 2023. október 27-29. között Innsbruckban, ahol ebben az évben a fiatalok által képviselt művészetek kerülnek a fókuszba. Ennek a középpontjában áll most személyesen is az a 19 fős kiállítói csoport, amely a PTE Művészeti Karának oktatóiból és diákjaiból áll.

„A fiatal művészet olyan éles hang, amelyet meg kell hallani, és olyan üzenet, amelynek tartalma megváltoztathatja a világot” – mondta Johanna Penz, az ARTfair Innsbruck tulajdonosa és igazgatója. Dr. habil. Lengyel Péter, a PTE Művészeti Karának dékánja hangsúlyozza: „a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara által képviselt összművészeti koncepció egyedülálló hazánkban, a karon zajló művészeti képzések már nem csak a hazai felsőoktatási palettán képviselnek kiemelkedő színvonalat, hanem nemzetközi szinten is. Karunk a művészeti élet teljes keresztmetszetét reprezentálja a zeneművészeti, képzőművészi, alkalmazott művészeti és táncművészeti szakjaival. Ezért különösen inspiráló és fontos a hallgatóink számára is egy ilyen nagyszabású, nemzetközi művészeti kiállítás során történő bemutatkozás.”

A Művészeti Kar részvétele az ARTfair Innsbruck 2023-on kiemelkedő jelentőségű több szempontból is: csak egy felsőoktatási intézmény vehet részt ezen a kiállításon, amely egyben saját országát is képviseli, valamint olyan művészeti produkciókat vonultat fel a Kar, melyek ritkán jelennek meg ilyen komplexitásban. A PTE Művészeti Kar pavilonjának fővédnöke Pótápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, és védnöke Dr. Szili Katalin, határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó.

A kiállítás alatt több alkalommal lépnek fel a Kar zeneművészei is: először a megnyitón, majd az azt követő napokon az Olympiaworld főszínpadán. A csarnok bejárata előtt flashmobként zeneművek fognak felcsendülni, mellyel az innsbrucki lakosság figyelmét hívják fel a Művészeti Karra, magára a kiállításra és egyben Magyarországra is. Ez a bemutatkozás a Művészeti Kar 210 m2-es standján folytatódik, ahol megtekinthető lesz több mint 100 műalkotás a festő-, szobrász-, kerámiaművészet, tervezőgrafika, textiltervezés területéről – melyek hangulatát a pavilonnál alkalomszerűen elhangzó zeneművekkel fokozzák majd.

A mostani innsbrucki ARTfair kiállítás hazánk egyik komoly kulturális bemutatkozásaként is értelmezhető, mert a pécsi Művészeti Kar lehetőséget kapott arra, hogy önálló magyar kulturális-művészeti „nemzeti standdal” mutatkozzon be. A kortárs magyar művészeket felvonultató pavilonja, valamint a fővendégként történő megjelenése az ország első egyetemének (1367), a Pécsi Tudományegyetem - Művészeti Karának számos előnnyel jár országunk számára is: a kortárs művészet mellett a tradicionális kultúra, a kortárs kultúra, valamint a magyar gasztronómia, kortárs zene- és táncegyüttes bemutatkozása egy erős, egységes képet tud közvetíteni hazánkról egy olyan nemzetközi kiállításon, ahol még Charlie Chaplin unokája, Laura Chaplin is bemutatkozik a festményeivel.

 

Sajtómegjelenések:

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20231026-onallo-pavilonnal-vesz-reszt-az-innsbrucki-nemzetkozi-muveszeti-vasaron-a-pte
https://kultura.hu/onallo-pavilonnal-mutatkozik-be-ausztriaban-a-pte-muveszeti-kara/
https://www.pecsma.hu/kultura/nemzetkozi-siker-az-innsbrucki-muveszeti-vasar-kiemelt-vendegei-lesznek-a-pecsi-alkotok/
https://pecsaktual.hu/egyetem/kiemelt-vendeg-lesz-a-pte-egy-rangos-nemzetkozi-muveszeti-vasaron/
https://hirado.hu/extra/tudomany-high-tech/cikk/2023/10/26/onallo-pavilonnal-vesz-reszt-az-innsbrucki-nemzetkozi-muveszeti-vasaron-a-pte
https://m.hirstart.hu/hk/20231026_onallo_pavilonnal_vesz_reszt_az_innsbrucki_nemzetkozi_muveszeti_vasaron_a_pte
https://profitline.hu/onallo-pavilonnal-vesz-reszt-az-innsbrucki-nemzetkozi-muveszeti-vasaron-a-pte-454359

A "PTE Művészeti Kar részvétele a 27. ARTfair Innsbruck 2023 kiállításon" szakmai program megvalósítását 2023. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Fotó: Bóbics Diána, PTE MK