Ugrás a tartalomra

Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatok 2020-21

Mi az ÚNKP?

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.
 
Mi az ÚNKP célja és jelentősége?

  •  Az ÚNKP a kutatói életpálya egyes szakaszaiban a kutatás és innováció területén nyújtott nemzetközi színvonalú támogatással elősegíti a jövő nemzedék kutatói, művészeti életpályára vonzását, illetve a már pályán lévő kutatók, művészek kutatói, alkotói tevékenységének kibontakozását.
  • Az ÚNKP megfelelő motivációt és presztízst jelenthet a kutatási tevékenységet végző hallgatóknak, valamint komoly segítséget nyújthat ahhoz, hogy az ösztöndíjban részesülők szakmai munkájukra koncentrálhassanak.
  • A kiválóság támogatása serkenti a versenyt, a kutatói, alkotói korfa kiegyensúlyozottabbá válását, a felhalmozott tudás magyarországi hasznosulását.
  • Az ÚNKP közvetve erősíti a felsőoktatási alapkutatásokat, a kiemelkedő kutatói, alkotói munka támogatásával példaértékű mintát biztosít a kiválóság elismerésére.
  • Az ÚNKP elősegíti, hogy a magyar intézményekben felhalmozódott szakmai ismeretek, kutatási, alkotói eredmények hozzáférhetővé és felhasználhatóvá váljanak a tudományos, művészi közösség számára.


Az ÚNKP hozzájárul az oktatói és kutatói utánpótlás megfelelő biztosításához és hazánk nemzetközi versenyképességének javításához.
 
Az 2020/21-as tanévben megjelent pályázatok:
http://www.unkp.gov.hu/unkp-rol?fbclid=IwAR2ZNW6ua2fm5dNEhabOUzBkIU0tQVU...

Pályázat határidő: