Ugrás a tartalomra

A Mazsihisz és az OR-ZSE pályázati felhívása egyetemi és főiskolai hallgatóknak

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A pályázat célja olyan hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk az interdiszciplináris és multidiszciplináris megközelítésekre. A témakiírások során a kiemelkedő teljesítményt nyújtó zsidó személyiségek munkásságának feldolgozását tűztük ki célként. Ugyanakkor ismét meghirdetünk olyan témát is, amellyel építészhallgatókat (is) szeretnénk megszólítani, összekapcsolva a tudományos kutatást és a művészi kreativitást. A pályázaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók egyaránt részt vehetnek. Két vagy többszerzős dolgozatokkal is lehet pályázni. Ez esetben a pályázók a díjakból a hozzájárulás arányában részesülnek, a hozzájárulás arányáról a mellékelt űrlapon kell nyilatkozni.

A dolgozatnak legalább 80 (nyolcvan) százalékban a MAZSIHISZ és az OR-ZSE 2021/2022-es akadémiai évben meghirdetett pályázati kiírásra készült dolgozatnak kell lennie, amiről a pályázónak a mellékelt űrlapon szintén nyilatkoznia kell.


PÁLYÁZATI TÉMÁK ÉS LEÍRÁSUK:

1. A soá gyermekei
A kiírás célja a soá hatásának vizsgálata a holokauszt másod-, harmad- vagy negyed generációjához tartozó művészek, tudósok, közéleti személyiségek életútjára és munkásságára. A dolgozatban egy vagy több művész, tudós vagy közéleti személyiség életútjának és életművének bemutatását várjuk, abból a szempontból, hogy a holokauszt traumája milyen módon jelentkezik munkásságukban, illetve hogy élettörténetüket hogyan befolyásolta a soá traumája. A művész életutak esetében a pályamű alkotóművészek – írók, költők, zeneszerzők, képzőművészek, filmrendezők – vagy előadóművészek pályáját és életútját is bemutathatja, és a populáris kultúra képviselőivel is foglalkozhat. A témakiírás az irodalomtudományi, zene-, művészet-, dráma-, színház-, filmtörténeti és művészetelméleti, valamint a pszichológiai és szociológiai megközelítéseket helyezi előtérbe, de nyelvészeti, történelmi vagy egyéb humán-, illetve társadalom- és hittudományi megközelítésekre is lehetőséget nyújt.

2. Zsidó nők és szerepek
A témakiírás célja a zsidó nő hagyományban, családban és a művészeti, tudományos életben, közéletben betöltött szerepének bemutatása. A dolgozattól egy vagy több női életút és pályakép
bemutatását várjuk, arra a kérdésre keresve a választ, hogy a legkülönbözőbb szerepek és lehetőségek miként egyeztethetőek össze a zsidó hagyománnyal és/vagy a zsidó történelem tapasztalataival. Hogyan lehet családot, hagyományt és karriert egyszerre megélni? Hogyan lehet a hagyományos zsidó női szerepekben, de egyúttal művészként, tudósként, közéleti személyiségként is érvényesülni? Milyen szerepe van a zsidó nő életútjában és karrierjében a zsidó történelmi tapasztalatnak? Milyen szerepet játszottak és játszanak a nők a zsidó közösségekben vagy azokon kívül a karitatív tevékenységekben és/vagy a művészetek támogatásában, az alkotó, kreatív munkákban, és ezt hogyan egyeztetik/egyeztették össze a hagyományos zsidó női szerepekkel? A dolgozat témája szintén többféle megközelítést tesz lehetővé, a szociológiai, történeti, vallástudományi nézőponttól a különböző művészetekkel foglalkozó tudományok nézőpontjáig.

3. Zsidó képzőművészek – judaisztikai témák, motívumok
A 19. században előzmények nélkül jelentek meg egyre nagyobb számban a zsidó képzőművészek és műveik a nyilvánosság előtt Európa- és világszerte, így az újjászülető Izraelben is – például Maurycy Gottlieb, Isidor Kaufmann, Marc Chagall, Reuven Rubin – és alkotásaik. A 20. századi Magyarországon is jeles alkotók sorát említhetjük, köztük Farkas Istvánt, Bálint Endrét vagy Ország Lilit. Művészetükben rendszeresen megjelennek zsidó témák és motívumok: a Héber Bibila alakjai, ódon temetők, ünnepi jelképek, a kelet-európai stetl-világ, Jeruzsálem kövei és a Szentföld tájai. A kiírással arra szeretnénk inspirálni a téma iránt érdeklődőket, hogy egy-egy alkotó életművén, vagy egy korszakokon és művészeken átívelő motívumon keresztül vizsgálják meg a zsidóság önreprezentációját az elmúlt két évszázad országonként, kontinensenként eltérő, sokszor hányattatásokkal, megpróbáltatásokkal teli történelmi fordulatai közepette.

4. Épített zsidó örökség – Zsidó temetők rehabilitációja
Magyarország városaiban és falvaiban több, mint 1500 zsidó temető található, nagy részük kevéssé rendezett, sok síremlék ledőlt, összetört, bekerítetlenül, vandalizmusnak esett áldozatul. Mellettük esetenként romos ravatalozók és elhagyott gondnoki házak állnak. Az utóbbi években egyre több zsidó temető újul meg, azonban még sok a teendő. A kiírás célja, hogy a pályaművek előremutató, fenntartható, esztétikus megoldásokat nyújtsanak a jövőbeli felújításokhoz. Ehhez számítunk az érdeklődő építészmérnöki, építőművész, építész, tájépítész, várostervező és településmérnök szakok hallgatóinak ötleteire. A pályaművekben a választott téma történeti feltárása, a jelenlegi állapot értékleltára és analízise mellett elsősorban koncepcionális terveket várunk a terület rehabilitációjára tájépítészeti és építészeti eszközökkel, törekedve a hiteles történeti állapot megőrzésére.

A téma sajátosságainak megfelelő formai elvárásokat lásd a formai követelményeknél!

 
FORMAI, BIBLIOGRÁFIAI, HIVATKOZÁSI KÖVETELMÉNYEK:

1. A dolgozatok terjedelme:

  • Az első három téma esetében: minimum 30 ezer, maximum 60 ezer karakter, másfeles sortáv, Times New Roman 12-es betűtípus
  • A 4. téma (Épített zsidó örökség – Zsidó temetők rehabilitációja) esetében, az alábbi benyújtandó munkarészeket várjuk:
  • bevezető tanulmány a temető bemutatásával, értékleltárral (minimum 15 ezer karakter, másfeles sortáv, Times New Roman 12-es betűtípus)
  • műszaki leírás (a terv ismertetése tetszőleges terjedelemben)
  • helyszínrajz
  • terepmetszet(ek)
  • megértéshez szükséges számú alaprajz, metszet
  • a terv bemutatásához egyéb ábrák, makettfotók, látványtervek stb.


2. Hivatkozások és irodalomjegyzék: APA rendszere alapján. Részletes leírás: http://edu.u-szeged.hu/mped/doc/mpstil.html (Lásd a „Hivatkozás” részt) vagy:
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexe1... m_tanelem&id_tanelem=207&tip=0

3. A címlapon a következő információk szerepelhetnek: a dolgozat címe, jelige és dátum. A címlapon és a dolgozaton vagy mellékletein nem jelenhet meg sem a pályázó, sem a felsőoktatási intézmény neve, és semmilyen egyéb, személyére utaló adat.


A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:

1. Jeligével ellátott dolgozat
2. Idegen nyelvű összefoglaló 1500-2000 karakter terjedelemben, angol, német, héber, francia, spanyol, olasz vagy orosz nyelven. Egyéb idegen nyelveken csak akkor, ha a téma specialitása ezt igazolja.
3. Honlapról letölthető űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.


A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA:

A dolgozatokat PDF-formátumban lehet eljuttatni az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre.
A kitöltött és aláírt adatlapot szkennelt formában várjuk szintén az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre.
 
Határidő: 2022. március 30. (szerda)


A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA

A jeligés dolgozatokat a MAZSIHISZ által felkért neves egyetemi tanárok és kutatók, valamint a MAZSIHISZ vezetése bírálja el. A díjazottokat a díjátadás időpontjáról és helyszínéről levélben értesítjük, az eredményeket és a díjátadó helyszínét és dátumát a honlapon és a sajtóban is közöljük. A három témát együtt bíráljuk el.

DÍJAK:

  • Első díj: 100 e forint és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális- tudományos eseményekre
  • Második díj: 70 ezer forint, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
  • Harmadik díj: 30 ezer forint, oklevél, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
  • Negyedik-hatodik díj: 20-20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre

 

Részletes pályázati kiírás: (pdf)

További információ: https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/palyazatok/a-mazsihisz-es-az...

Pályázat határidő: