Ugrás a tartalomra

Végzős hallgatók mestermunka kiállítása a Városi Képtárban

Az Univ TV Navigátor című műsorának 2006. november 22-i adása.
 
Tartalom: 
  • A Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetem első rektoráról, Dr. Halasy – Nagy Józsefről elnevezett díszteremben tartották a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett díszdoktoravató szenátusi ülést.
  • Az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet 1991-ben alakult az Orvosi Kar önálló oktatási, kutatási és laboratóriumi diagnosztikai egységeként. Az Intézet 15 éves fennállását ünnepelték.
  • Hagyományos összegyetemi bemutatkozó kiállítást rendezett intézményünk a felvételi előtt álló fiatalok számára. A Dr. Romhányi György aulában várták szeretettel az érdeklődőket.
  • 15. születésnapját ünnepelte egyetemünk Egészségtudományi Kara. A Tudományos ülést követően ünnepi díjátadásra került sor a jubileumi rendezvényen.
  • Amerikai futball sportegyesület alakult lelkes egyetemisták összefogásával. A Pécsi Gringos elnevezésű team első hazai mérkőzésére került sor a PMFC-pályán.
  • Termet avattak egyetemünk Növényrendszertani és Geobotinikai Tanszékén.
  • Együttműködési megállapodást kötött intézményünk a japán Akita Egyetemmel.
  • Pályakezdő diplomások szakmai konferenciájára került sor „Mi a pálya” címmel a Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda szervezésében.
  • A Székesegyház melletti Dóm Múzeum Kőtárában rendeztek kiállítást a Pollack Mihály Műszaki Kar, DLA mesteriskola növendékei által tervezett épületek terveiből.
  • Innovációs Kutatói Fórumot tartottak egyetemünkön.
  • Az Egyetemi Levéltár 3. alkalommal rendezett tudományos konferenciát.
  • A Selye János Egyetem rektor, Dr. Albert Sándor és rektorhelyettese, Dr. Kmet Tibor látogatott egyetemünkre egy nemzetközi keretszerződés aláírása céljából.
  • Szakmai fórumot tartottak középiskolai igazgatóknak egyetemünkön.
  • Végzős hallgatók mestermunkáiból rendezett kiállítást egyetemünk Művészeti Kara a Városi Képtár Antal Luszig Gyűjteményének Kiállítótermében.


Adás ideje: