Ugrás a tartalomra

Egyedülálló művészetterápia képzés indult egyetemünkön.

Az Univ TV Navigátor című műsorának 2004. márcus 3-i adása.

Tartalom: 

  • Dr. Komáromy László az Egészségügyi Főiskolai Kar főiskolai tanára és főigazgatói tanácsadója, a biológiai tudományok kandidátusa. Munkájáért Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki a közelmúltban.
  • Egyedülálló művészetterápia képzés indult egyetemünkön. A szakirányú továbbképzést Magyarországon első alkalommal az Általános Orvostudományi és a Művészeti Kar közösen indította.
  • Esettanulmány versenyt szervezett a Magyar Közgazdasági Társaság a Közgazdaságtudományi Karon. A megmérettetésen felsőbbéves hallgatók vettek részt.
  • A Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub Vívó Szakosztálya már 74 éve működik. Stábunk a szakosztály edzésén járt.
  • Egyetemünkre látogatott az eszéki egyetem delegációja. A két egyetem közötti több évtizedes együttműködés újabb állomásához érkezett.
  • Ismét megnyitották a több éve zárva tartó Sopianae Éttermet. A felújított söröző tartós bérleti jogával a közgazdasági és a jogi kar rendelkezik.
  • Meghosszabbította egyetemünkkel a több éve tartó együttműködést a Pannonpower Holding Részvénytársaság. A megállapodást Dr. Lénárd László egyetemünk rektora és Somosi László elnök-vezérigazgató írta alá.
  • Idén is megszervezték az Épületgépészeti és Gépészeti Szaknapokat a Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karon. A rendezvényen szakmai kiállítás és előadások várták a jelenlévőket.
  • Ismét elindultak a Táncoló Egyetem kurzusai. A bemutató műsort Dr. Sipos Béla rektorhelyettes nyitotta meg.

 

Adás ideje: