Ugrás a tartalomra

Békét teremtő magány pályázat 2023

A Petőfi Kulturális Ügynökség a bakonybéli bencés Szent Mauríciusz Monostorral együttműködve képzőművészeti pályázatot hirdet „Békét teremtő magány” címmel. A kiírt pályázat célja az idén épp 1000 évvel ezelőtt, a királyi udvarból a bakonybéli remeteségébe visszahúzódó Szent Gellért püspök, bencés szerzetes lelkiségének megidézése a kortárs művészet különféle műfajain keresztül.

A pályázók festménnyel, grafikával, kisplasztikával, domborművel, fotóművészeti alkotással és iparművészeti műtárgyakkal is pályázhatnak a felhívásra. A beérkező pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, akik a három legkiemelkedőbb pályamű alkotóját pénzjutalommal díjazzák. Természetesen a zsűri által legjobbnak ítélt műalkotások ezt követően kiállítás formájában is megtekinthetőek lesznek a nyár folyamán a szentendrei MANK Galériában, valamint augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén egy szabadtéri tárlat keretében reprodukált változatban Bakonybélen, a Szent Mauríciusz Monostor környezetében.

 

A pályázat benyújtási határideje: 2023. május 31.

A pályázat benyújtására kizárólag elektronikus úton van lehetőség. A felhívásra egy pályázó maximum 3 pályaművel jelentkezhet.

A pályázat részletes kiírása itt olvasható: alkotomuveszet.hu/beket-teremto-magany/

A kiírással kapcsolatban további felvilágosítás kérhető az alkotomuveszet@petofiugynokseg.hu címen.

 

Szentendre, 2023.04.03.

Pályázat határidő: