Ugrás a tartalomra

Pályázat digitalizációval és adattal összefüggő szakdolgozatokra, diplomamunkákra és doktori disszertációkra

A Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. pályázatot hirdet egyetemisták, frissen végzett pályakezdők számára "adatgazdaság digitalizációs összefüggései" témakörében. A program célja a témát kutató hallgatók elismerése, a téma iránti kutatási kedv, motiváció növelése, ezáltal digitalizáció- és adattudatos hallgatók képzésének erősítése, illetve a hazai felsőoktatásban és tudományos pályán tevékeny szakemberek utánpótlásának támogatása.

 

A pályázatok beérkezési határideje: 2022. február 28.

 

I. Pályázók köre
A pályázatra olyan aktív vagy passzív jogviszonnyal rendelkező egyetemista (graduális/PhD) hallgatók, doktorjelöltek és frissen végzett pályakezdők jelentkezését várjuk, akik szakdolgozatukat/diplomamunkájukat/doktori disszertációjukat digitalizáció és adat témaköréhez kapcsolódó témában készítették. A pályázatra minden tudományterület képviselői jelentkezhetnek.

 

II. Pályázat benyújtásának követelményei
Pályázni olyan – már elkészült – szakdolgozattal, diplomamunkával vagy doktori disszertációval lehet, amely 2020. januárja után került megvédésre, és amely a digitalizáció és adat témaköréhez kapcsolódó témákban, például a következő témákban készült:
• Blockchain
• Digitális hálózatkutatás
• Digitális állam, digitális szuverenitás
• Mesterséges intelligencia, új technológiák
• Okos város, okos vidék, digitális agrárium
• Digitális oktatás, kompetenciafejlesztés


A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:
• Pályázó neve
• Pályázó képző intézménye, tanszéke, illetve képzése (amely keretében a szakdolgozat/doktori disszertáció készült)
• Tudományterület megjelölése
• Szakdolgozat/doktori disszertáció teljes címe, a védés dátuma
• Absztrakt (0,5-1 oldal terjedelemben)
• A teljes szakdolgozat vagy doktori disszertáció PDF formátumban
• Szakmai önéletrajz
• Publikációs jegyzék MTMT alapján (ha van)

 

III. Díjazás
A pályamunkák díjazása tudományterületenként szekciókra osztva, az alábbiak szerint történik:
Szakdolgozat esetén:
• 1.hely: 300.000 Ft és szakmai gyakorlati lehetőség a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nél,
• 2.hely: 200.000 Ft,
• 3.hely: 100.000 Ft.
Doktori disszertáció esetén:
• 1.hely: 600.000 Ft és szakmai gyakorlati lehetőség a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nél,
• 2.hely: 400.000 Ft,
• 3.hely: 200.000 Ft.
Több díjazott is lehetséges a beérkezett pályázatok függvényében. A kiemelkedő pályamunkák a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjének és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetőjének döntése alapján különdíjakkal és elismerésekkel is jutalmazhatók.
A pályadíj adó- és járulékköteles jövedelem.


IV. Pályázatok elbírálása
A dolgozatokat az adott terület kiemelkedő szakembereiből álló Bíráló Bizottság értékeli. A dolgozatokat a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. képviselői, továbbá esetlegesen további, a szakterületen érintett szakemberek anonim módon értékelik. Az értékelés alapján a Bíráló Bizottság tesz javaslatot a pályadíjak odaítélésére, illetve a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője részére különdíj vagy egyéb elismerés odaítélésének lehetőségére.
Eredményhirdetés: 2022. március 30.

 

V. Pályázat benyújtása
A pályázati anyagokat a palyazat@hunexpert.hu e-mail címre kérjük beküldeni elektronikus úton, a beérkezésről visszaigazoló e-mailt küld a pályázatot lebonyolító szervezet, a Hunexpert Magyar Szakértői Rendszer Kft.
A beküldéssel a pályázó elfogadja a Hunexpert Kft. pályázatokra vonatkozó Adatkezelési tájékoztatóját.

 

VI. Pályamunkák felhasználására vonatkozó információk
A pályázatot hirdető Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. a pályázaton beérkező szakdolgozatokat, doktori disszertációkat nem teszi közzé, nem publikálja, tevékenysége fejlesztéséhez kapcsolódó további célokra nem használja fel.

 

VII. Pályázati kapcsolattartás

A pályázat ügyében további felvilágosítás az info@hunexpert.hu címen kérhető.

Részletes pályázati kiírás: (pdf)

https://hunexpert.hu/hireink/adatgazdasag-digitalizacios-osszefuggesei-palyazati-felhivas/

Pályázat határidő: