Ugrás a tartalomra

ERASMUS+ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019-2020

A PTE Művészeti Kara pályázatot hirdet HALLGATÓK részére
a 2019/2020-as tanévre Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre

A pályázat célja:
Lehetővé tenni oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy partnerországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.
Az Erasmus+ program keretében a pályázat nyertes hallgatói lehetőséget kapnak Európai Uniós partneregyetemeink egyikén részképzésben tanulmányokat folytatni, azaz, hogy a külföldi egyetem saját hallgatóival megegyező státusban fogadja őket, nem kell tandíjat fizetniük és a kint teljesített vizsgáik itthoni tanulmányi kötelezettségükbe szakvezetői engedéllyel beszámíthatók. A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, illetve a szakdolgozat elkészítése. A mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja és azt a hallgató itthoni előmenetelébe (a PTE-s kreditszámokon) legalább részben beszámítja. A külföldi tanulmányok minimális időtartama 3 hónap.

Az Erasmus+ Program keretében külföldön teljesítő hallgatók:
•  3-10 hónapot töltenek külföldön;
•  a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
•  a kiutazás félévére itthon is beiratkoznak, aktív hallgatói státuszt létesítenek, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
•  diplomájukat nem szerzik meg a mobilitás befejezése előtt
•  külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják (a két együttműködő intézmény a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen). A külföldön teljesítendő szemeszterekre meghatározott kreditszámról a kari Erasmus Szabályzat a következőképpen rendelkezik: „Egy félévben a partnerintézményben megszerzendő kreditek értéke minimum 6, maximum 30 ECTS.”
•  PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében.

Pályázati feltételek:
A PTE MK KI, MAMI, ZMI és DLA hallgatója adhatja be jelentkezését, aki
•  beiratkozott nappali tagozatos, vagy DLA-s hallgató, államilag finanszírozott, vagy önköltséges hallgató
•  az ERASMUS mobilitás ösztöndíj teljes ideje alatt a küldő intézménynél aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (nappali, doktori) és diplomáját a mobilitás befejezése előtt nem szerzi meg
•  kiutazáskor két sikeresen lezárt félévvel rendelkezik (DLA-sok esetében ez nem feltétel)
•  rendelkezik a külföldi tanulmányai során alkalmazott idegen nyelv olyan szintű ismeretével, mely lehetővé teszi, hogy tanulmányait sikerre vigye
•  jó tanulmányi eredményekkel és nyelvtudással rendelkezik
•  magyar állampolgár, vagy oklevélszerzésre irányuló tanulmányokat folytat az intézményben.

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen), így ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban – akkor is, ha támogatás nélküli (LABEL-) hallgató volt –, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus időtartamot, újra pályázhat. Azok a mester vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus hallgatók.
Az alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók, akik folytatni kívánják a tanulmányaikat, a mester vagy doktori képzés első félévében, szeptemberben pályázzanak.

Beadási határidő: 2019. 03. 20.

A pályázatokat az outgoing.pte.hu online felületen lehet benyújtani.
Bővebb felvilágosítás a PTE MK nemzetközi koordinátoránál:

Seres Beáta
seres.beata@pte.hu
PTE MK, E/33 112-es iroda

Részletes pályázati kiírás: (doc)

Pályázat határidő: