Ugrás a tartalomra

Bartók Béla Zongorafesztivál

Felhívás

Bartók Béla Zongorafesztivál

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Zongora Tanszéke zongorafesztivált hirdet Bartók Béla halálának 70. évfordulója alkalmából. A fesztivál időpontja: 2015. december 4-5.

A fesztivált hagyományteremtő szándékkal hirdeti meg a Zongora Tanszék, ugyanis a rendezvényre a halál évforduló alkalmából öt évente kerül sor A fesztiválon részt vehet bármely zongora szakos hallgató, aki valamely magyar zenei felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonyban van.
a)    A fesztiválon résztvevő intézmények zongora tanszékei maximum 90 perces műsorral lépnek a zsűri és a közönség elé. A zsűri a hallott produkciók alapján nívódíjakat és kiemelt nívódíjakat ítél oda. A fesztivál két kategóriában kerül megrendezésre:
-    BA képzésben vagy osztatlan tanárképzésben résztvevő zongora szakosok
-    Művész MA képzésben résztvevő zongora szakosok
(A zsűri az egy-egy intézményi műsorban résztvevők teljesítményét e két szint külön-külön összehasonlításával értékeli.)
Az egy intézmény által eljátszott műsorban tetszőleges arányban szerepeltethetők a BA-s és tanár szakos, valamint a művész MA-ban tanuló hallgatók.
A fesztivál kétnapos, részvételi díjjal meghirdetett esemény a korábbi emlékversenyekhez hasonlóan. A részvételi díj 12 000 Ft/hallgató. A részvételi díj nem tartalmazza a szállás és az étkezés költségét.

b)    A fesztivál anyaga:    
BA:
-    egy eredeti Bartók zongoramű a Mikrokozmosz 4-5-6. kötetéből
-    három zongoramű a Gyermekeknek-ből
-    egy, sorozathoz nem tartozó Bartók zongoramű (vagy egy nagyobb mű egy tétele)

MA
-    egy Scarlatti vagy Couperin mű
-    egy eredeti Bartók zongoramű a Mikrokozmosz 4-5-6. kötetéből
-    egy, sorozathoz nem tartozó Bartók zongoramű (vagy egy nagyobb mű egy tétele)

c)    A zsűri tagjai az egyes intézmények zongora tanszékvezetői vagy az általuk delegált egy-egy zongoratanár kolléga.
d)    A jelentkezési határidő: 2015. november 2.
A fesztivál nyilvános internet közvetítéssel zajlik, a produkciókat rögzítjük.

Debrecen, 2015. szeptember 23.                   

Dr. Duffek Mihály
            dékán       

Pályázat határidő: