Ugrás a tartalomra

Vidáman a „komolyzenéről” I.

Az esemény ideje:   -  
Koncerthelyszín: PTE Művészeti Kar Liszt Ferenc Hangversenyterem - Pécs, Zsolnay Negyed E22 épület 3. emelet
Helyszín: Liszt Ferenc Hangversenyterem

 

Kiváló alkalom e koncert arra, hogy elgondolkodjunk a XX. század fontos zenei irányzatainak lényegén, minthogy Prokofjev I., D-dúr („Klasszikus") szimfóniája egy 1772-ből származó Haydn-szimfónia társaságában hangzik el. Felületesen ismerve e zenéket úgy vélhetnénk, hogy szerves, szoros kapcsolat lehet közöttük. Természetesen erről szó sincs, a klasszikus jelző legfeljebb egyfajta maszkabáli, jelmezes Prokofjev-stílusra utalhat. Ha a Prokofjev elemzésekben is rendre hivatkozott Haydn későbbi, érett szimfóniáinak csupán a hangszerelését nézzük, az önmagában drámaibb, színesebb, mint e tételek könnyed, áttetsző hangzásvilága; ha pedig a koncerten elhangzó korai klasszikus műhöz hasonlítjuk, annak kontrasztos, szélsőséges, drámai légkörét, komolyságát, olykor már-már érdes hangzását keresnénk hiába Prokofjevnél. Maga Prokofjev sem gondolta komolyan e jelzőt, különben nem építette volna harmadik tétele koncepcióját egy kifejezetten a barokkhoz kötődő, klasszikától teljesen idegen tánctípusra („Gavotte").

Ha amolyan sosem létezett szalon-Haydnt, "Haydn light" kivitelt keresünk csak Prokofjev művében, két dolgot is elmulasztunk: az egyik a szerző későbbi stílusára oly jellemző zenei fintorok és grimaszok, elhangolt motívumok bősége, a másik egy akkortájt küszöbön álló új irányzat, a neoklasszicizmus jelentkezése. Azé a mindenek előtt, Sztravinszkij munkásságához kötődő irányzaté, amelynek tárgya mindig a zeneszerző személyes élményeinek visszatükrözése kiválasztott tárgyáról, egyfajta "másodkézi művészet": itt most az a különös és egyedi kép, ami Prokofjev elméjében, lelkében a 18. század zenéjéről élt, legyen annak bármily kevés köze is a tényleges, egykor létezett stílus valóságához, tartalmához.

 

A hangverseny a Potenton Alapítvány és a PTE közös szervezésében valósul meg a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

 

Bővebb információ: www.potenton.hu

 

 
Jegyár: A belépés díjtalan!
Közreműködők: Pécsi Egyetemi Zenekar Vezényel: KOCSÁR Balázs, Liszt-díjas karmester Narrátor: GÖNCZY László zenetörténész
Kamarakoncert-sorozat