Ugrás a tartalomra

A Sapporoi Otani Egyetem és a PTE MK Zeneművészeti Intézet hallgatóinak közös koncertje

Az esemény ideje:   -  
Koncerthelyszín: PTE Művészeti Kar Liszt Ferenc Hangversenyterem - Pécs, Zsolnay Negyed E22 épület 3. emelet

 

 

 

Beszélhetünk különböző nyelveket, képviselhetünk különböző kultúrákat, a zene közös nyelv mindannyiunk számára.A Japán Sapporo Otani Egyetemmel sok évre visszanyúló kapcsolatunk van. Hallgatóik és tanáraik rendszeres látogatói Intézetünknek és a számukra tartott mesterkurzusoknak, melyeket részben itthon részben pedig Japánban tartottunk számukra. A mostani hangverseny a harmadik közös koncertünk, melynek egyik félidejében vendégeink mutatkoznak be, míg a másikban a mi hallgatóink muzsikálnak. 

Kivételes lehetőség ez partnerintézményünk hallgatói számára, hogy meglássák és átérezzék az európai zenekultúra hagyományait és számunkra is rendkívüli esemény és viszonyítási pont arra, hogy lássuk európaiként mi mennyire tudunk hiteles interpretálói lenni.

 

A belépés díjtalan.

Közreműködők: PTE Harsona Kvartett Erdei Gergő – hegedű Matli Annamária - zongora Ritter Zsófia - gitár Tóth Álmos - gitár Arany Franciska - gordonka Banai Dorina - gordonka Felföldi Olivér - gordonka Hervai Katalin - gordonka Németh Gábor - gordonka Németh Rebeka - gordonka Spengler Noémi - gordonka Szabó Réka - gordonka Malezija Mia - ének Páris Alexandra - fuvola Orvos Krisztina - zongora Tóth Eszter - hegedű Kósa Kristóf - klarinét Miku HARADA - zongora HinakoT ANAHASHI - kürt Kaho OKUMURA - zongora Anjyu MATSUNAGA- zongora Miyako SATO - fuvola Shion SUZUKI - zongora Ichiko SHIMIZU - ének Yui SHIMIZU - zongora
Koncert