Gálosi Adrienne: Az idő konstellációja

Az idő egyrészt a múlt mélységes mély kútja, ahogy Thomas Mann mondja, amelybe ha pillantásunk mérőónját aláeresztjük, annak zsinórja menthetetlenül összegubancolódik a már pillantással egybefoghatatlan végtelen mélybe ereszkedve. Másrészt az idő a jövő szintén végtelenbe vezető fénycsóvája; hogy össze nem illő dolgokkal próbáljam megnevezni, azt, ami mégis összetartozik, hiszen fénnyel mérjük az időt, s melynek útja szintén nem az egyenes vonalú kibomlás, hanem ívek, hurkok, görbülő dimenziók dinamikájában való mozgás. A múlt és a jövő végtelen dimenzióhoz hogyan tartozhat hozzá a villanásnyi jelen? Walter Benjamin a „dialektikus kép” kifejezéssel írta körül a kép azon anakronisztikus pillanatát, amikor benne felfénylik a különböző idők találkozásának eseménye. Keserü Ilona képsorozatot készített a ’90es évek elején Pillantás az időbe címmel. E képek nemcsak az idő a festő által megértett természetének ábrázolásai, kevésbé azok, hanem jelenidejük intenzív sűrűsödésében azonnal, vagyis az idő egy pontszerű, kiterjedés nélküli állapotában mégis az időben terjednek ki, anakronisztikusan, Benjaminnal szólva dialektikusan megragadva azt, ami másként nem, csak képként adott számunkra.