Császár Gábor: Befejezetlen befejezett gondolatok

Az Ilona

Amikor én Pécsre kerültem friss diplomásként, akkor az ő neve már fogalom volt. A hallgatók közt és a pécsi művészek körében egyaránt. Ő volt „az Ilona”. A Rajz Tanszék ekkor még amolyan „ez van, ezt kell szeretni” alapon működött. Nem volt cél, hogy a hallgatók számára érdekes, hasznos kurzusok, vagy nagy nevek legyenek a Tanszék kínálatában. Ebben a sivatagban volt egy oázis Keserü Ilona. Azt beszélték, hogy tele vásárolt egy szekrényt festékekkel, amiket minden tanítványa használhatott…

Fehérek közt egy európai

Kiállításmegnyitón, vagy év végi kipakoláson találkoztunk. Úgy beszélt a művekről, ahogy addig senkitől sem hallottam. Mintha minden új értelmet nyert volna. A következő évben felmondtam a Rajz Tanszéken és beiratkoztam a Képzőművészeti Mesteriskolába, hogy nála tanulhassak. Ezzel egyúttal el is vágtam az egyetemi karrieremet.

Ilona művelt volt, nagyvonalú és tájékozott. Igazi européer. Valahogy kiemelkedett a tömegből. Kritikus volt, ugyanakkor jóindulatú. Mindenkit képes volt komolyan venni. A véleményét nem rejtette véka alá, azonban lehetett vele vitázni -és akár meg is lehetett győzni. Nem kellett megjátszania magát, mégis borzasztóan tiszteltük…

Mester, iskola

A Mesteriskolában elsőként egy festői gyakorlatot, festékkeverést csináltatott velünk. Ezzel kezdtünk. Annyira pofonegyszerű volt, szinte nevetséges. Ő azonban mélységesen komolyan gondolta. Puszta kézzel, az ujjunkkal kevertük a színeket egy fehér alapozott kartonon. A legalapvetőbb színkörből kiindulva előbb a köztes színeket, majd fehérrel, feketével keverve újabb színminőségeket kevertünk, végül minden színt minden másikkal, így kismillió variációt létrehozva. Soha még ennyire alapvető és érdekes tapasztalatom nem volt előtte a színekkel. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, én ezt már mind tudom. Azóta olykor én magam is csináltatom a tanítványaimmal, mert annyira alapvető. Talán ma is megvan még az a két karton, amik akkor készültek.

Az első év után remek lehetőséget kaptam tőle: nyáron egy falkép festésében segédkezhettem a tatai temetőkápolnában. Reggel friss túrót vásároltunk a boltban, elkészítettük a friss kazeint, bekevertük a festékeket, majd a nap nagy részében ezekkel dolgozott. Késő délutánig tartott a munka. A következő évben tanársegédi állást ajánlott fel…

Adni  

Azt hiszem (sőt biztosan tudom), megbecsült engem. Nekem azonban akkoriban fontos találkozóm volt a saját életemmel. Nem tudtam ezt a megbecsülést úgy viszonozni, ahogy talán illett volna. Ahogy korábban ott kellett hagynom az állásomat a Mesteriskoláért, úgy később ki kellett mennem Párizsba. Ha nem teszem meg egyiket, vagy a másikat, ma egészen más ember volnék. Csupa oda-és visszatérés az életem.

Nem tudtam élni az általa felajánlott lehetőséggel. Egészen máshol tartott az életem. Viszont úgy érzem, azóta is törlesztek. Ahogy ő adott nekem lehetőségeket, úgy adok én is a tanítványaimnak. Legjobb tudásom szerint. Mert adni kell ahhoz, hogy az élet tovább menjen…

Ezt tőle tudom.

Érd, 2023.09.17.