Ugrás a tartalomra

"Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben" - kiállítási felhívás

"Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben" címmel – a Petőfi Sándor-emlékév (PETŐFI 200) részeként, az NKA (PETŐFI 200 Ideiglenes Kollégium) támogatásával – országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez 2022. november 3. – 2023. március 5. között a kecskeméti Cifrapalota földszinti termeiben.


A kiállítás tematikája: A Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben hangsúlyozottan tartalmi alapú kiállítás, ugyanis a Petőfi Sándor arcképét megjelenítő művekkel szemben ma is aránytalanul kevés a művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, költői képeivel foglalkozó alkotás. Ezt az űrt szeretnénk e kiállítással – legalább jelképes mértékben – betölteni. Éppen ezért nem a „nemzeti költő” sokadik portréját várjuk – kivéve természetesen, ha a költő ábrázolása szerves része a mű „mondanivalójának” – hanem arra kívánjuk ösztönözni kortárs művészeti életünk legjobbjait, hogy Petőfi költészetének tartalmi elemeiben (szerelem, boldogság keresése, hősi halál, nemzet, személyes szabadság, a költő feladatai, a vátesz felelőssége, a családi idill utáni vágy, a jók és a gonoszok harca, népmesei hagyományok, szülőföld, az emberiség gondjai stb.) mélyedjenek el, s annak hatása jelenjen meg, tükröződjön az újonnan (de akár évtizedekkel korábban) született képző- és iparművészeti alkotásokban, teret adva a szubjektív értelmezéseknek, korunk vizuális nyelvezetének is. Éppen ezért fontos, hogy a kiállításra beadott műveknek tematikusan egyértelmű címe legyen. (Természetesen, ha illusztrációról van szó, vagy a téma egyértelműnek köthető Petőfi egy konkrét művéhez, illetve annak egy részletéhez, sorához, akkor azt mindenképpen jelezni kell, legalább zárójelben.)


Jelentkezők köre: Kortárs (professzionális, 18 éven felüli) képző- és iparművészek, s a művészeti egyetemek hallgatói. Mivel nagyon kevés az idő, ezért minden jelentkezőt arra szeretnénk kérni, hogy még a beszedés előtt küldje el e-mailben (gyergyadesz@gmail.com) a beadandó mű fotóját (nem kell műtermi, professzionális színvonalú, de ne legyen homályos), pontos adatait és a tartalmi műleírást.


Beadható művek száma: A kiállításra minden alkotó max. 3 alkotást, vagy 1 sorozatot adhat be. (Az utóbbi esetében a zsűri fenntartja a jogot annak szétbontására, amennyiben az tartalmilag lehetséges és indokolt.) Az alkotások keletkezési éve kötetlen, azaz akár a hatvanas-hetvenes években született kompozíciókat is szívesen látunk!!!
A művek beadásának feltételei: Műfaji és technikai megkötések nélküli kiállítás, ahol például grafikával, animációs filmmel, ruhával, táblaképpel, képregénnyel, plasztikával, kerámiával, videó installációval, plakáttal, utcabútorral, díszlet- és jelmeztervvel, fotográfiával, textil-, üveg-, ötvös-, vagy zománcművészeti alkotással egyaránt lehet jelentkezni. A kiállításra beadott grafikai jellegű műveket csak megfelelően keretezve (üveglap + bilincs kombinációt nem!) fogadjuk el. Installáció jellegű művek esetében a kiállíthatóság technikai feltételeit az alkotónak kell biztosítania és előzetes fotót kell hozzá biztosítania a zsűrizés előtt. A nem Kecskeméten beadható művek maximális méretei (kerettel együtt!) sík (és nem összetekerhető, összehajtható) művek esetében 120x150 cm, míg a térbeli kiterjedésű alkotások esetében a kb. 40 kg súlyhatár mellett egy mikrobusz raktere a mérvadó. Az ismertetett méreteket meghaladó műveket csak Kecskeméten, a kiállítás helyszínén lehet leadni a megadott időpontban. A műveket csak kitöltött adatlappal (átvételivel) + biztonságosan szállítható csomagolásban (pl. puffancs fólia) együtt vesszük át. (Postai úton csak a gyűjteménynek felajánlott, azaz vissza nem küldendő műveket fogadjuk el anyagi okok miatt.) Az adatlap letölthető október 3-tól a Kecskeméti Katona József Múzeum honlapjáról (https://kkjm.hu/) is! Az adatlapot két példányban kell kitölteni, az egyik az alkotóé, míg a másik a múzeumé lesz.


Műleírás (beadási feltétel): Mindenkire vonatkozó kérés, hogy az alkotója néhány (legalább 5-6) mondatban mutassa be, elsősorban tartalmi szempontból, a saját alkotását. Tartalmi kiállításról
lévén szó, ez jelentősen megkönnyíti a zsűri munkáját, a rendezést, a katalógus szerkesztését, s később egy online kiállítás elkészítését is. A műleírásokat a kurátor e-mail címére (gyergyadesz@gmail.com) kérjük, legkésőbb október 27-ig!


A művek beadásának helye és ideje: (Fontos! Rendkívül szigorúan kezeljük a beadási időpontokat! Különösen a Kecskeméten kívüli helyszíneken, mivel nincs lehetőségünk a megadott
idősávokon kívül átvenni és őrizni a műveket!)
• Budapesten (1.): Klebelsberg Kultúrkúriában (1028 Bp., Templom utca 2–10.), október 20., csütörtökön 11–14 óra között (megközelíthető a Széll Kálmán tértől a 61-es villamossal Hűvösvölgyig, onnan 64, 64A, 264-es vagy 257-es busszal a Templom utcai megállóig) – információ: Osztényi Éva művészettörténész (30/564-5754, evaosztenyi@gmail.com), a helyszín telefonja pedig: 1/3920-860 (A műveket 20-án, 14 órakor szállítjuk Kecskemétre.)
• Gödöllőn: Levendula Galériában (2100 Gödöllő, Remsey krt. 21.), október 21., 22. és 24., azaz pénteken (10–17 óra), szombaton (10–12 óra) és hétfőn (10–17 óra) – információ: Sz. Jánosi Erzsébet festőművész (30/286-9395; levendulagaleria@gmail.com) (A műveket 25-én, 11 órakor szállítjuk Kecskemétre.)
• Kecskeméten: Cifrapalotában (6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.), október 25., 26., 27. (kedden, szerdán, csütörtökön) és november 2. (szerdán), 10–15 óra között – információ:
Horváth Zsolt gyűjteménykezelő (csak okt. 26-án és 27-én, 20/486-6634, gyujtemenycifra@gmail.com); Osztényi Éva művészettörténész (30/564-5754, (70/799-8856, gyergyadesz@gmail.com)
• Budapesten (2.): Skoda Éva Műterem-Galériában (1196 Bp., Hunyadi u. 129/a.), október 25., kedden 10–14 óra között – információ: Horváth Zsolt gyűjteménykezelő (20/486-6634)
és Skoda Éva (30/904-6001) (A műveket 25-én, 14 órakor szállítjuk Kecskemétre.)

• Szegeden: SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszéken (6723 Szeged, Brüsszeli krt. 37.), október 24. és 25., hétfőn és kedden 9–16 óra között – kontakt: Sárkány Tamás képzőművész, műhelymester (20/390-5022, sarkany14@gmail.com) (A műveket 26-án délelőtt szállítjuk Kecskemétre.)
• Debrecenben: Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház – DEMKI Belvárosi Alkotóműhelyben (4024 Debrecen, Szent Anna u. 18. / Batthyány u. 18., bejárat a Kossuth utca felől közelíthető meg az UniCredit Bank melletti szervizút végén), október 25. és 26., hétfőn és kedden 10–16 óráig – kontakt: Tamus István (30/383-0527, tamusgrafik@gmail.com) (A műveket 27-én délben szállítjuk Kecskemétre.)
Pécsett: Gyergyádesz Mihály és Nemes Zsuzsa festőművészek lakása ( 7635 Pécs, Nagyszkókó köz 8.), november 2. (szerdán), 9–11 óra között – információ: Nemes Zsuzsa (70/258-2141, mindenképpen fel kell hívni a leadás előtt, különösen, ha valaki korábban szeretné ezt megtenni) (A műveket nov. 2-án délben szállítjuk Kecskemétre.)

 

Zsűri: Elsődlegesen a minőség biztosítása, a tartalmi feltételek és a díjazott alkotások kiválasztása végett a rendezők zsűrit kérnek fel. (A zsűrizés várható időpontja: 2022. november 3.) Az
eredményről 1 héten belül e-mail-ben értesítünk mindenkit.

 

Katalógus: A kiállítás kecskeméti megnyitójára színes katalógus jelenik meg , illetve egy múzeumpedagógiai füzet. Installációs jellegű művek, animációs filmek, fotó alapú, digitális kompozíciók és nyomatok esetében jelentősen megkönnyítené a munkánkat, ha az alkotója digitális reprodukciót is tud mellékelni a kurátor e-mail címére. Művek felajánlása a kecskeméti múzeum gyűjteményébe: A keresztény biennálékhoz hasonlóan ezúttal is igyekszünk meggyőzni arról az alkotókat, hogy a kiállításra beválasztott műveit adományozza Magyarország egyik legnagyobb, legszínvonalasabb képző- és iparművészeti gyűjteményébe. (A művek egyben tartása elősegítené azt is, hogy az anyagot 2023 márciusától kezdve más Kárpát-medencei településeken is be tudjuk mutatni vándorkiállítás formájában.) A szándékot a beadáskor az adatlapon lehet bejelölni.

Szakmai információ: Érdeklődni a biennále kurátorától, ifj. Gyergyádesz László művészettörténésztől lehet az alábbi telefonszámokon (76/480-776; 70/799-8856) és e-mail címen
(gyergyadesz@gmail.com). Postacím: 6000 Kecskemét, Cifrapalota, Rákóczi út 1. (Zárójelben mindenképpen írja rá a kurátor nevét, illetve azt, hogy „Petőfi költészete”!)

Pályázat határidő: