Ugrás a tartalomra

Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program

ERASMUS+ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A PTE Művészeti Kara pályázatot hirdet
HALLGATÓK részére
a 2015/2016-os tanév második félévére Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre

A pályázat célja:
Lehetővé tenni oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik partnerországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.
Az Erasmus+ program keretében a pályázaton nyertes hallgatók lehetőséget kapnak Európai Uniós partneregyetemeink egyikén részképzésben tanulmányokat folytatni (lehetőséget kapnak arra, hogy a külföldi egyetem saját hallgatóival megegyező státusban fogadja őket, nem kell tandíjat fizetniük és a kint teljesített vizsgáik itthoni tanulmányi kötelezettségükbe szakvezetői engedéllyel beszámíthatók). A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, a szakdolgozat elkészítése. A mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja és azt a hallgató itthoni előmenetelébe (a PTE-s kreditszámokon) legalább részben beszámítja. A külföldi tanulmányok minimális időtartama 3 hónap, minimum 91 nap.

Az Erasmus-program keretében külföldön teljesítő hallgatók:
•    3-5 hónapot töltenek külföldön;
•    a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
•    a kiutazás félévére itthon is beiratkoznak, aktív hallgatói státuszt létesítenek, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
•    külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják (a két együttműködő intézmény a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen). A külföldön teljesítendő szemeszterekre meghatározott kreditszámot a kari Erasmus Szabályzat rögzíti.
•    PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében;

Pályázati feltételek:

A PTE MK KI, MAMI, ZMI és DLA hallgatója adhatja be jelentkezését, aki
-    beiratkozott nappali tagozatos, vagy DLA-s hallgató, államilag finanszírozott, vagy önköltséges hallgató
-    az ERASMUS mobilitás ösztöndíj teljes ideje alatt a küldő intézménynél aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (nappali, doktori ) és diplomáját még nem szerezte meg
-    tanulmányai során sikeresen lezárta az első két félévet (DLA-sok esetében ez nem feltétel),
-    rendelkezik a külföldi tanulmányai során alkalmazott idegen nyelv olyan szintű ismeretével, mely lehetővé teszi, hogy tanulmányait sikerre vigye.
-    jó tanulmányi eredményekkel és nyelvtudással rendelkezik
-    a hallgató magyar állampolgár, vagy oklevélszerzésre irányuló tanulmányokat folytat az intézményben.

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen), így ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban – akkor is, ha támogatás nélküli (LABEL-) hallgató volt –, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus időtartamot, újra pályázhat. Azok a mester vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus hallgatók.
Az alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók, akik folytatni kívánják a tanulmányaikat, a mester vagy doktori képzés első félévében, szeptemberben pályázzanak.

Beadási határidő:  2015.09.30.

ERASMUS+ koordinátor elérhetőségei:
Seres Beáta
PTE MK Tanulmányi Osztály, E/33 112-es iroda
Tel.: +36-72/501 500/22814
E-mail: seres.beata@art.pte.hu

FONTOS!

A pályázatokat a Külügyi Bizottság bírálja majd el személyes interjú alapján, amely intézményenként rangsort állít fel, ami még nem jogosít fel az utazás megvalósulására (függ a pénzügyi támogatástól, illetve a fogadó országtól).

Az ösztöndíj mindenkori mértékének megállapítása az Európai Bizottság, illetve a Tempus Közalapítvány által meghatározott irányelvek szerint történik. Az ösztöndíj összege függ a tanulmányi időszak hosszától (napra pontosan) és a célországtól. A 2015/2016. tanévre vonatkozóan ezen összegek kerülnek megítélésre (1 hónap mobilitás alatt 30 napot értünk!)

Fogadó ország
    tanulmányi célú mobilitás (kombinált mobilitás is!)

Magas megélhetési költségű országok
(Franciaország (FR), Olaszország (IT), Nagy-Britannia (UK), Ausztria (AT), Finnország (FI), Svédország (SE), Dánia (DK), Írország (IE), Norvégia (NO), Lichtenstein (LI),)
    500 € / hó

Közepes megélhetési költségű országok (Spanyolország (ES), Németország (DE), Törökország (TR), Hollandia (NL), Belgium (BE), Csehország (CZ), Portugália (PT), Görögország (GR), Szlovénia (SI), Horvátország (HR), Luxemburg (LU), Ciprus (CY), Izland (IS))
    400 € / hó

Alacsonyabb megélhetési költségű országok
(Lengyelország (PL), Románia (RO),  Litvánia (LT),  Szlovákia (SK), Bulgária (BG), Lettország (LV), Észtország (EE), Málta (MT), Macedónia (MK)
    300 € / hó

Felhívjuk a pályázó hallgatók figyelmét, hogy az ösztöndíj nem fedezi a kint tartózkodás során felmerülő összes költséget, azt más forrásokból kiegészíteni szükséges. A fogadó egyetemek regisztrációs/adminisztrációs díj befizetésére kötelezhetik a hallgatót. Ezeket a díjakat az adott ország hallgatóitól is kérik, tehát nem külön az Erasmus hallgatókra vonatkozik csak.
Ezen információk megtalálhatóak a fogadó egyetem honlapján az Erasmus bejövő hallgatókra vonatkozó jelentkezéssel kapcsolatos információk között.

Az ösztöndíjat elnyerő hallgató köteles egy OLS (Online Linguistic Support) nyelvi szintfelmérésen részt venni, amennyiben a tanulmányok nyelve nem az anyanyelve, de az alábbi nyelvek egyike: angol, német, olasz, spanyol, francia, holland. Bővebb információ a pályázat pozitív elbírálását követően.

A pályázathoz mellékelni kell:

-    Jelentkezési lap (Tanulmányi Osztályon kérhető), megjelölve rajta, hogy melyik egyetemet, egyetemeket választja a jelentkező, ill. hogy melyik félévben szeretne utazni.
-    Szakmai életrajz (tartalmazza a pályázati témában a jelentkezésig elért eredményeket, illetve mutassa be a hallgató elképzeléseit arról, hogy külföldi tanulmányai hogyan illeszkednek majd be tanulmányaiba, hogyan egészítik ki azokat)
-    Szaktanári ajánlás (főtárgy tanár), véleményezés
-    utolsó két lezárt félév igazolása (ETR-ből)
-    Nyelvtudás igazolása (ha van hivatalos okirat)

 VÁLASZTHATÓ EGYETEMEK

EGYETEM    TÉMAKÖRÖK    SZINT    Személy/hónap    Oktatás nyelve
Kunstuniversitat Graz (KUG)
Ausztria    Zenetudomány    BA,MA,DLA    2x5    angol, német
Brno University of Technology
Csehország    Szépművészet    BA, MA    1x5    cseh, angol
Jan Evangelista Purkyne University in Usti Nad Labem Csehország    Művészet és tervezés    BA, MA    1x5   
angol
Palacky University Olomouc
Csehország    Szépművészet    BA    2x5     angol, cseh
University of Hertfordshire
Egyesült Királyság    Szépművészet    BA     1x5    angol
University of Hertfordshire
Egyesült Királyság    Zeneművészet
    BA    1x5    angol
University of Lapland
Finnország    Szépművészet    BA,MA,DLA     2x5    finn, angol
Oulu University of Applied Sciences
Finnország    Művészet és tervezés     BA    2x4    finn, angol
Ecole Superérieure des Beux-Arts Tours Angers Le Mans
Franciaország    Szépművészet    BA    1x5    francia, angol
Josip Juraj Srossmayer
University of Osijek
Horvátország    Zeneművészet/
Előadóművészet/Szépművészet    BA, MA    2x5

3x5    horvát, angol
Staatliche Akademie der Bildenden Künste Karlsruhe
Németország
    Szépművészet    BA, MA,DLA
    1x3    angol, német
Muthesius University of Fine Arts and Design (Kiel)
Németország    Szépművészet    BA, MA,DLA
    1x5    német
Accademia di belle Arti Venezia Olaszország    Szépművészet    BA    1x4    olasz
Institutio Superiore di Studi Musicali- Conservatorio “G.F.Ghedini” di Cuneo
Olaszország    Zeneművészet
és Előadóművészet    BA, MA    1x9    olasz, angol

Instiutio Politécnico do Porto (IPP)
Portugália    Zeneművészet
és
Előadóművészet    BA, MA    2x5    angol
University of Theatre of Tirgu Mures
Románia    Zene és Előadóművészet    BA, MA    1x5    magyar, román
Universitatea de Arta si Design din Cluj-Napoca
Románia    Szépművészet/
Tervezés    BA,MA,DLA    2x4    román, angol
Conservatorio Superior de Musica “Eduardo Martinez Torner” del Principado de Austrias (Oviedo)
Spanyolország    Zeneművészet
    BA    2x5    spanyol
Academy of Fine Arts and Design Bratislava
Szlovákia    Szépművészet    BA,MA,DLA    2x5    szlovák, angol
Technical University Of Kosice
Szlovákia    Szépművészet    BA, MA
DLA    2x5     szlovák, angol

Pályázat határidő: