Ugrás a tartalomra

Beszélgetés Bánfalvi Zoltán hegedűművésszel

"Mindig a még jobbra kell törekedni, ez a törekvés pedig óhatatlanul a mű mélyebb megismerése felé vezet"
Bánfalvi Zoltán hegedűművésszel beszélget Kovács Szilárd Ferenc

 

A Zeneművészeti Intézet a tervek szerint rendszeres jelleggel jelentkezik egy a PTE MK oktatóit és hallgatóit bemutató, új interjúsorozattal. Az elsőt olvashatja most az érdeklődő.

CURRICULUM VITAE
Bánfalvi Zoltán 1979-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta Bánfalvi Béla és Kovács Dénes irányításával, az Egyetem doktoriskolájának elvégzése után 2006-ban DLA címet szerzett. Szólistaként gyakran szerepel hazai és külföldi zenekarokkal, valamint fellép különböző rádiós és televíziós produkciókban. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a 2005-2006-os tanévtől kezdve tanít, jelenleg egyetemi adjunktusként. 2013 óta a Pannon Filharmonikusok koncertmestere (vezető karmesterek: Bogányi Tibor, Varga Gilbert). A zenekarral számos hangversenyt adott koncertmesterként és szólistaként Magyarország és Európa legjelentősebb hangversenytermeiben. 2016 óta tagja az olasz „Il Bricconcello” kamaraegyüttesnek, amellyel rendszeresen koncertezik Európa több országában. Előadóművészi és tanári tevékenysége mellett komponálással, átiratok készítésével is foglalkozik.

(Fotó: Pannon Filharmonikusok – Pécs)

Egy közös utazás, egy koncert, egy beszélgetés, ez mind nagyon hiányzott az utóbbi periódusban, és bizony a muzsikus igen nehezen hiszi el, hogy a világ régi rendje végleg visszaállt volna. Bízzunk benne! Szeptember 28-án Győrött ismét megrendezésre került az Akadémiai Nap, immár 28. alkalommal. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara a magyar zeneművészeti felsőoktatási intézmények vezetőit, tanárait hívja meg évről évre. Az aktuális szakmai kérdések átbeszélésén túl a találkozás is sokat ad, a napot beragyogja az a hangverseny, amelyet az egyes intézetek és karok oktatói közösen adnak. Idén a PTE MK Zeneművészeti Intézetét dr. Bánfalvi Zoltán kollégánk képviselte, J. S. Bach g-moll Szólószonátájának Adagio és Fúga tételét tolmácsolva. Többszörösen elfogult vagyok a művel, a fúga orgonaátiratát magam is játszom. Most az előadót kérdezem a darabról és a közeli-távoli terveiről.

KSzF: Kedves Zoltán, hogyan esett a választásod most éppen erre a tételpárra, igen közelinek tűnik a kapcsolatod az opusszal, mesélnél róla, mikor hívott, hogyan fedezted fel és vajon tartogat-e még titkokat számodra?

BZ: Igen nehezemre esett a választás, hiszen minden Bach-mű egy csoda. Azonban a g-moll Adagio és Fúga azon két Bach-szólótétel, amelyeket talán a legtöbbször játszottam, és amelyekről a legszélesebb ismeretekkel rendelkezem, hiszen annak idején, a Zeneakadémián Dukay Barnabás zeneelmélet-óráin ezt a fúgát egy teljes éven át elemeztük. Amellett, hogy zeneileg fantasztikus élményt adó tételek, a fúgában zeneszerzőként szinte a lehetetlent valósította meg Bach azzal, hogy háromszólamú művet komponált egy szólóhangszerre, amely csak korlátozottan alkalmas bonyolult polifonikus szerkezetek megszólaltatására. Titkokat minden zenemű tartogat, már csak azon egyszerű ténynél fogva is, hogy akárhányszor játszottam, mindig a még jobbra kell törekedni, ez a törekvés pedig óhatatlanul a mű mélyebb megismerése felé vezet. Ez a technikai megvalósítást, és ezáltal, vagy ezen túlmenően a zenei kifejezést is érinti, amely mindig lehet izgalmasabb, újszerűbb, kreatívabb. A legnagyobb művészek példája vezérel, akik minden hangjukkal a mű zeneiségének legkifejezőbb, leglebilincselőbb megvalósítását keresik.

 


KSzF: Nem csak előadóként, hanem zeneszerzőként is igen aktív vagy. A pécsi közönség a közelmúltban hallhatta a csellóversenyedet Bogányi Tibor és Pannon Filharmonikusok előadásában. Én magam is többször visszahallgattam ezt az előadást: megragadott a zene, amely egyszerre volt új és szép. Hogyan született meg ez a darab, és hogyan realizálódott az előadás?

BZ: A felkérés magától Bogányi Tibortól érkezett 2015. szeptember 1-én, a hegedűre, zongorára és szimfonikus zenekarra írt Kettősversenyem ősbemutatója után. Szóló csellóra és szimfonikus zenekarra komponált művet rendelt, amelynek a „Capriccio” címet adta – ilyen módon már a címválasztással meghatározta valamelyest a mű karakterét. A Capriccio olaszul szeszélyt jelent, ez egyrészt formailag jelenik meg a mű során: tételekbe nehezen illeszthető, egybekomponált, rapszodikus formavilágú zene erős műfaji sokszínűséggel. Ugyanúgy megjelenik benne Dvořák, Saint-Saëns, Elgar, Sosztakovics csellóversenyeinek világa – néha csak jelzésszerűen, néha hangulatok vagy hosszabb részekben konkrét utalások formájában -, mint a jazz, a hollywoodi filmzene, és persze a cselló hatalmas hangterjedelmének, gazdag többszólamú játéklehetőségeinek, vagy virtuozitásának kihasználása. A szeszély másik megjelenési formája a női lélekre utal: az akkor 2.5 hónapos kislányom- Luca - álmait jelenítettem meg benne, aki a mű írása közben mélyen aludt. Mivel éjjelente komponáltam, a zongorát le kellett tompítanom, amelynek szürreális hangzása és az alvó kislány álmain való merengés alapvetően határozta meg a mű hangulatát. Egy témát is szenteltem Lucának, amely téma az egész művön végigvonul, a legkülönbözőbb hangnemi és hangszerelésbeli változatokban. Az előadást kétszer is „elmosta” a Covid, így a harmadik időpontban (2021. 01. 22.) tudott megvalósulni, majdnem egy év csúszással. Ennek a körülménynek – valamint Varga Gilbert vezető karmester, az ősbemutató dirigense rendkívüli alaposságának, segítségének – köszönhetően azonban jelentősen kijavított, átgondoltabb formában. Az ősbemutató online, közönség nélkül zajlott a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, de tervben van egy közönség előtti előadás is.

KSzF: Végezetül mesélnél a jövőről? Az alkotói és az előadói terveid egyaránt izgalmasak, mit tervezel, milyen felkérés határozza meg most a kompozíciós feladataidat?

BZ: Idén új mű komponálásába már nem fogok bele, egyrészt, mert eme rettentő időigényes tevékenység beillesztése igen nehéz a sűrű napirendbe, másrészt 2 hosszabb művel is elkészültem, amelyek utómunkálatai zajlanak éppen. Az egyik mű egy 3 tételes vonósnégyes, amelyet a finnországi „Palmgren” Quartet felkérésére írtam (a vonósnégyes csellistája a testvérem, ifj. Bánfalvi Béla). Ennek a műnek a próbái hamarosan elkezdődnek, így a kottakészítéssel kell foglalatoskodnom, hiszen ma egy zeneszerzőnek szinte kötelessége saját maga kottakiadójaként is funkcionálni, a profi (ám rendkívül bonyolult) kottaszerkesztő programoknak köszönhetően. Ez a mű – hűen a nagy elődök vonósnégyeseinek gyakran útkereső jellegéhez – tele van kísérletezéssel. Igyekeztem a hatalmas súlyként rám nehezedő kvartett-irodalom (vagy inkább kvartett-univerzum) bénító hatása alól valami újként felfogható stílussal, megoldásokkal kilépni.
A másik mű - amelynek nagyjából fele még csak vázlatos formában van meg - egy zongoraművekből álló sorozat, amely 8 darabot foglal magában. Van közöttük régebben írt, de utólag alaposan átdolgozott (vagy akár át sem dolgozott), és egészen új mű is. Némelyik erősen elkanyarodik a jazz felé, de számomra teljesen új elemként az egyikben a dodekafónia is megjelenik (néhol jazz-es hangzásokkal, harmóniákkal keverve).
Előadói terveimet a Pannon Filharmonikusokban zajló munka és a külföldi szóló-, valamint kamarakoncertjeim határozzák meg. Mivel idén ősztől kiváló hegedűs feleségem, Matuska Réka, koncertmester-helyettesként csatlakozik zenekarunkhoz, ez mindenképpen új lendületet ad szakmai munkánknak. Előadói tevékenységünkben elég széles a skála: a barokktól a kortárs ősbemutatókig, valamint a kis formációktól a nagy szimfonikus produkciókig előfordul bármi, ez a rendkívüli változatosság pedig kiapadhatatlan élményforrás egy művész számára.