Ugrás a tartalomra

ITTZÉS Gergely fuvolaestje

Az esemény ideje:   -  
Koncerthelyszín: PTE Művészeti Kar Liszt Ferenc Hangversenyterem - Pécs, Zsolnay Negyed E22 épület 3. emelet
Helyszín: Liszt Ferenc Hangversenyterem

 

 

 

Ittzés Gergely 1993-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián Budapesten, majd a nemzetközi Prágai Mozart Akadémián és Kanadában a Banff Centre for the Arts ösztöndíjasaként tanult tovább. Mesterei közül meghatározó hatással voltak rá Matuz István és Auréle Nicolet, valamint kamaratanárai, Kurtág György és Rados Ferenc. Versenydíjak és kitüntetések birtokosa (tk. Aleksander Tansman Zenei Egyéniségek Nemzetközi Versenyének nagydíja, 2001-ben Liszt-díj stb.) Az UMZE kamaraegyüttes alapító tagja, fuvolanégyese, a TeTraVERSI 2003-2009-ig működött. Fellépett többek közt Magdalena Koženával, Markus Stockhausennel, Perényi Miklóssal, Vásáry Tamással, Szilasi Alexszel, Nagy Péterrel, Kelemen Barnabással, Várjon Dénessel, Baráti Kristóffal, Várdai Istvánnal és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Nemzetközi fuvolafesztiválok gyakori vendége, rendszeresen koncertezik és tart kurzusokat, előadásokat Európa szerte, valamint Kínában és Észak- illetve Dél-Amerikában. 2017-ben egy szemeszter erejéig a Boston University vendégtanára volt. Összesen mintegy 30 amerikai egyetemen tartott kurzust, köztük a legnevesebb iskolákban (Juilliard, Manhattan School, New England Conservatory, Yale, Eastman etc.). A Carnegie Hallban 2014-ben debütált. Eddig mintegy 20 lemeze jelent meg. Legújabb vállalkozása egy hétrészes CD-sorozat A fuvolaszonáták nagy könyve címmel, amelyet a Hungaroton jelentet meg. Számos zeneszerző komponált számára darabot. Anthony Newman fuvolaversenyét 2004-ben mutatta be a szerző vezényletével.

Ittzés 1996 óta a győri Széchenyi Egyetemen tanít, egyetemi tanár. 2017 szeptemberétől a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán is oktat. Zenei tevékenysége igen sokrétű, művészetében minden téren a teljességre törekszik. Repertoárja, mely számos ritkaságot is tartalmaz, a barokktól az experimentális zenéig és az improvizációig terjed. (Tíz éven keresztül volt a Talizmán nevű etno-jazzrock együttes tagja és zeneszerzője.) A hangszer lehetőségeinek maximális kihasználása érdekében alkotta meg a fuvola kétszólamú lehetőségeit bemutató szoftverét, a Flouble-t, és komponált számos multifónikus fuvolaművet, amelyek – átirataival és közreadásaival egyetemben – nyomtatásban is megjelentek (Akkord, Billaudot, Universal, Kossack, Falls House Press). Doktori disszertációjában a szólófuvola-irodalmat harmóniai szempontból tekinti át. Flautológia elnevezésű módszertana a fuvolajáték minden szegmensét részletesen tanulmányozza. A német Lexikon der Flöte külön szócikkben foglalkozik munkásságával. (www.ittzesgergely.hu)

 

 

Jegyár: A belépés díjtalan!
Közreműködők: Ancil Anita zongoraművész
Tanári hangverseny