Ugrás a tartalomra

"Meredj velünk" - az MK Vizuális Művészeti Intézet hallgatóinak tárlata

Az Univ TV Navigátor című műsorának 2007. május 16-i adása.
 
Tartalom:
  • A Pécsi Egyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága szimpóziumot szervezett a Püspöki palota konferenciatermébe.
  • Jó dolgok nehéz időben is születnek – állapította meg Dr. Miseta Attila az Általános Orvostudományi Kar Laboratóriumi Medicina Intézetének laborátadásán.
  • Nemzetközi konferenciát szerveztek egyetemünk Közgazdaságtudományi Karán , Komplex Dél-Dunántúli Regionális Versenyképességi Kutatás címmel.
  • A Pollack Mihály Műszaki Kar egykori dékánjára, Dr. Bársony Jánosra emlékeztek barátok, kollégák és a Baranya Megyei Mérnöki Kamara tagjai jubileumi taggyűlésükön.
  • Idén már kétéves egyetemünk Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara
  • Nem mindennapi teremátadáson forgatott televíziónk a Központi Könyvtárban
  • A Siemens cég vezetői érkeztek a Pollack Mihály Műszaki Kar Villamos Intézetébe egy nagyjelentőségű együttműködési megállapodás aláírására.
  • Integrált sportnapot rendezett, immár ötödik alkalommal a Természettudományi Kar.
  • Színerő-léptékváltás – avagy táblaképnél nagyobb méretű festmények című kiállítás megnyitójára várta a műkedvelő vendégeket Keserű Ilona.
  • Második alkalommal került sor a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési karon a HR vezetők és HR szakos hallgatók Országos Konferenciájára.
  • Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Vívó Bajnokságot rendezett egyetemünk.
  • Szaketikai konferenciát rendezett egyetemünk Bölcsészettudományi Kara.
  • Egyetemünkre látogatott Dr. Masayoshi Imagawa professzor, a Nagoya City University külügyi rektorhelyettese.
  • Egyetemünk Bölcsészettudományi Karának Szociológiai Tanszéke és a Fact Intézet konferenciát szervezett.
  • 8. alkalommal rendezték meg a Pécsi Tudományegyetem Bora választást.
  • Egyetemünk Művészeti Kar Vizuális Művészeti Intézetének négy tehetséges festőművész szakos hallgatója „Meredj velünk” címmel bemutatkozó tárlatot szervezett.


Adás ideje: