Ugrás a tartalomra

Projektbeszámoló a Zsolnay Wind Orchestra olaszországi versenyszerepléséről (2022)

Projektbeszámoló a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar részvételéről a Flicorno d’Oro nemzetközi versenyen

 

Olaszországban, Riva del Garda-n került megrendezésre 2022. 04. 08-10. között az olaszországi Nemzetközi Fúvószenekari verseny. E megmérettetésen vett részt a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zsolnay Wind Orchestra fúvószenekara.

A nemzetközi verseny időpontját a pandémia miatt a szervezők többszöri is módosították.

A „COVID-19” járvány nagy kihívás elé állította a szervezőket, csoportvezetőket. Az összes zenész tesztelését meg kellett szervezni a kiindulásunk előtt, illetve az összes szabálynak meg kellett feleli a sikeres kiutazás érdekében, emellett pedig természetesen a szakmai munka sem szenvedhetett csorbát, gőzerővel folyt a felkészülés a kifogástalan nemzetközi megjelenés érdekében. Próbáltunk alkalmazkodni a többszöri újra tervezés utáni nehezített helyzethez, és minőségi munkát végezni.

Utazásunk problémamentes volt, szállásunk étkezésünk jó volt, a mai kornak megfelelő, szerencsére ill. az alapos előkészítésnek köszönhetően egészségügyi probléma sem merült fel.

 

A szakmai programelemeken a zenekar maradéktalanul részt vett.

 

A PTE ZSWO zenekar tagjai pozitív élményekkel gazdagodtak. A Járvány alatt széthullott összetartó erő, újra kovácsolódott. Itt meg kell, hogy jegyezzem, talán ez volt a legnagyobb kihívás a zenekar újra indításában, mivel a tagok nagyon elkülönültek egymástól, a pandémia alatt a társas kapcsolati készségek leépültek. Az úttal sikerült a szakmai munkát, motivációt és csapatösszetartást új alapokra helyezni.

A verseny a zenekar számára nagy sikerrel járt: I. kategóriában megszerezték az első helyezést (ebben a kategóriában volt a legtöbb zenekar). A díjátadón az okleveleken felül egy Yamaha trombitát is kapott a zenekar (minden okirat csatolva volt a hangszerhez, a PTE Művészeti kar számára). Nagy megtiszteltetés volt, hogy a kötelező művet maga a szerző is értékelte, kifejezve előadásmódunk kifinomultságát, pontosságát, precízségét és stílusosságát, mindenek előtt a tehetséges fiataljainkat. A 7 tagú nemzetközi zsűrivel (a Zsűri tagjai aktív karmesterek és zeneszerzők voltak) folytatott konzultáción megerősítést kaptunk arról, hogy a Művészeti Kar oktatói kiváló munkát végeznek, a zenészek szakmai tudása kiváló, a ZSWO jó úton halad a további sikerek és a tehetséggondozás a karon példamutató.

 

A Nemzetközi 1. helyezés kiváló eredmény az egyetem ill. az MK Zeneművészeti Intézet tehetséggondozási műhelymunkája számára is. A nemzetközi zsűri szakmai vélemény kiváló a zenekarról: az ZSWO (ill. PTE ZMI) szakmaisága, oktatási, tehetséggondozási tevékenysége nemzetközi színvonalú, ezért új nemzetközi versenyre invitálták a zenekart. Országos szinten a média megjelenések, a különböző posztok a sikerről emelik a szakokra jelentkező diákok számát, PTE MK és tehetséggondozás ismertségét, elismertségét.

 

Major András

szakmai vezető

 

Pályázati adatok:

 

Nemzeti Tehetség Program:

A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása alprogram.

Pályázati azonosító: NTP-NTMV-20-A-0020
Pályázat címe: A PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar részvétele a Flicorno d’Oro nemzetközi versenyen
Elnyert támogatási összeg: 3.160.000,- Ft

 

 

Fotódokumentáció:

 

    
     
 
     
 
     

 

A pályázat megvalósulását a Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség Program támogatta: