Ugrás a tartalomra

Nemzetközi színházi fesztivál a JESZ szervezésében

X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál - 2016. nov. 3-6., Janus Egyetemi Színház

 

A huszadik évadát ünneplő Janus Egyetemi Színház idén tizedik alkalommal rendezi meg, kifejezetten egyetemi színtársulatok részvételével, négynapos szakmai seregszemléjét. Végül 7 országból, 10 társulat hozza el egy-egy produkcióját Pécsre: a Janus-deszkákra és a Bóbita Bábszínházba. A színtársulatok gyakorlatilag mind a négy égtájról érkeznek: délről (Szerbia), északról (Litvánia, Észtország), keletről (Oroszország, Bulgária) és nyugatról (Belgium). Magyarországról pedig a SZESZ (Szegedi Egyetemi Színház), a DESZ (Debreceni Egyetemi Színház) és a JESZ (Janus Egyetemi Színház) fog bemutatkozni.

 

Különleges három játéknap (nov. 3-5.) áll a társulatok és az érdeklődők előtt! A JESZ-es játszóhelyek szűkössége miatt (40-80 fő) a Bóbita Bábszínházban „játszó” produkciókat és együtteseket ajánljuk megtekintésre, hisz a többi helyszínre való belépésre a fesztiválozó vendégcsapatok előnyt élveznek.

 

nov. 3-án, csütörtökön, 19:00-től: a Liége-i Királyi Egyetemi Színház, francia nyelvű előadása: Tapétának lenni

nov. 4-én pénteken 18:30-tól: a litván Palépé Színházi Stúdió, litván nyelvű előadása: Az öltöny

nov. 5-én szombaton: 19:30-tól egy, a kongói csapat helyett beugró, debreceni, angol nyelvű előadás láthatnak a fesztiváljárók!

 

jesz fesztivál

 

További részletes információ: jesz.pte.hu oldalon és a színház FB-oldalán: https://www.facebook.com/jesz.pte